Új támogatási rendszert dolgoz ki a NATO Ukrajnának

A NATO-tagországok még nem hoztak döntést az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás szerkezetéről, de megkezdték annak tervezését - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a szerdai találkozón megvitatták, hogyan lehet a jövőben szilárdabb és tartósabb alapokra helyezni az Ukrajnának nyújtott támogatást.

"Minden szövetséges egyetért abban, hogy Ukrajnát ebben a kritikus pillanatban támogatni kell. Egységes a cél" - jelentette ki Stoltenberg. Hangsúlyozta, hogy "Ukrajna népe továbbra is ügyesen és bátran védi országát", és "nem a bátorságuk fogy el, hanem a muníciójuk", ezért "a szövetségnek most kell lépni, hogy a támogatás tartós maradjon."

Megkezdték az új ukrajnai segélyezési mechanizmus tervezését
Megkezdték az új ukrajnai segélyezési mechanizmus tervezését
Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook

A norvég politikus elmondta, hogy a kezdeményezés részletei a következő hetekben alakulnak ki.

"Most arról tárgyalunk, hogyan tudnánk egy erősebb, intézményesebb NATO-keretet létrehozni Ukrajna támogatására, hogy a segítségnyújtás kiszámíthatóbbá váljon hosszabb távon, valamint biztosítsuk a terhek igazságos megosztását" - mondta a főtitkár.

Reményét fejezte ki, hogy most, hogy a szövetségesek elkezdték megvitatni a tervezést, döntés születhet a támogatás végleges formájáról a júliusi washingtoni NATO-csúcson.

Stoltenberg kijelentette, hogy az Ukrajnának nyújtandó segélyekért való felelősségvállalás nem teszi a NATO-t az ukrán-orosz konfliktus részesévé.

"A NATO védelmi szövetség, és az is marad. Oroszország agressziós háborúja, amely egy másik ország ellen irányul, sérti a nemzetközi jogot. Ukrajnának joga van ahhoz, hogy a nemzetközi jog alapján megvédje magát. Nekünk, mint Ukrajna barátainak, jogunkban áll támogatni az önvédelemben, ugyancsak a nemzetközi jog alapján. Ez nem tesz minket a konfliktus részesévé" - hangoztatta.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo