A kormány szerint új tanári életpályamodellt hoztak létre azzal az elfogadott jogszabály halmazzal, amelyet az ellenzék csak bosszútörvénynek nevez. A hivatalosságok azt ígérik középtávon jelentősen javul a pedagógusok foglalkoztatási környezete, ezáltal pedig javul majd a köznevelés minősége. Legyen így, bár az ellenzék szerint csak a korábbi tiltakozási hullám megfékezése volt a kormány célja, hiszen innentől úgymond átvezényelhetőek lesznek a pedagógusok. Eközben a tanári-tanítói fiztések reálértéke tovább csökkent és sokuk a törvény elfogadása esetére kilátásba helyezték felmondását. Ennek a fenyegetésnek próbált utánanézni Hadházy Ákos független képviselő.
Ugrott egy nagyot az üres álláshelyek száma pedagóguséknál
Hiába tüntettek és tiltakoztak a pedagógusok az országgyűlés elfogadta, majd pedig Novák Katalin köztársasági elnök is aláírta az új tanári életpályamodellről szóló törvényt.
Véleményvezér
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába
Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb
A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség.
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni
Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen
Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.