Túl vannak a hatodik hullám csúcsán, jön a csendes omikron

Minden jel szerint Spanyolország túljutott a hatodik koronavírus-járványhullám csúcsán - mondta Carolina Darias egészségügyi miniszter.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A tárcavezető hangsúlyozta: már stabilan, napról napra csökken az új regisztrált fertőzöttek száma, és felhívta a figyelmet arra is, hogy ennek ellenére továbbra sem árt betartani az óvintézkedéseket.

Jön a csendes omikron. (Fotó: Pixabay)

Összehasonlítva a tavaly ilyenkor zajló harmadik járványhullámmal az omikron variáns most hétszer több fertőzést eredményezett, viszont "jóval kevesebben" vesztették életüket, mint akkor - mondta.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 774-en hunytak el a fertőzés következtében, tavaly ugyanekkor 1685 halálos áldozatot jövetelt a járvány.

Míg most a kórházakban kezeltek 14,7 százaléka koronavírusos, az intenzív osztályokon ápoltak 21,7 százaléka fertőzött, egy évvel ezelőtt az arány 24 százalék és 42 százalék volt.

Carolina Darias beszámolt arról, hogy a minisztérium változtatni készül a kórházi esetek besorolásán, szétválasztva azokat, akik a fertőzés miatt szorulnak ellátásra, azoktól, akik más betegség miatt kerültek egészségügyi intézménybe, de ott kiderült, hogy fertőzöttek.

Spanyolországban az elmúlt egy napban mintegy 119 ezer új esetet regisztráltak. Százezer emberből 3078-an fertőződtek meg az elmúlt két hét átlagában.

A legmagasabb a fertőzöttek aránya a 12 év alattiak körében, százezer gyerekből átlagosan 5700 koronavírusos.

Ennek a korosztálynak az oltását kezdték el a legkésőbb, tavaly december közepén, és tartományonként eltérő ritmusban haladnak. Az élen Galicia áll, ahol a gyerekek 81,5 százalékának adták be már a vakcinát, a sort a Baleár-szigetek zárja 32,7 százalékkal.

Az egészségügyi minisztérium közölte: Spanyolországban megjelent az omikron egy újabb, BA.2-es alvariánsa, amelyet csendes omikronnak is neveznek. Eddig hat esetben diagnosztizálták négy különböző tartományban.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo