Trump külügyminiszter-jelöltje szerint elfogadhatatlan, amit Putyin Ukrajnában művel

Kölcsönös engedményeket tart szükségesnek az ukrajnai háború megállítása érdekében Donald Trump megválasztott amerikai elnök külügyminiszter-jelöltje, Marco Rubio.

A jelölt a szenátusban tartott meghallgatásán a külügyi bizottsága tagjainak kérdésére kijelentette: az Egyesült Államoknak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos hivatalos álláspontjává kellene tennie azt, hogy a háborúnak véget kell vetni.

Nem lesz vége az ukrajnai háborúnak Trump hivatalba lépését követő 24 órán belül
Nem lesz vége az ukrajnai háborúnak Trump hivatalba lépését követő 24 órán belül
Fotó: Facebook
A korábbi floridai szenátor szerint elképzelhetetlen, hogy Oroszország Ukrajna egészét elfoglalja, mert „ehhez az ukránok túlságosan bátran és túlságosan keményen harcolnak, az ország pedig túlságosan nagy”. Ugyanakkor valószínűtlennek tartja azt is, hogy Ukrajna képes lenne odáig kiszorítani az oroszokat, ahol az invázió előtt voltak.

Hozzátette: Ukrajna számára nem a pénzhiány jelenti a gondot, hanem az, hogy „kifogy ukrán emberekből”.

Amit Vlagyimir Putyin tesz az elfogadhatatlan, de ennek a háborúnak véget kell vetni - fogalmazott, és megismételte Donald Trump álláspontját, miszerint az elsődleges cél az öldöklés megállítása.

Marco Rubio a Biden-adminisztráció hibájaként rótta fel, hogy soha nem határozott meg konkrét célt, amelynek érdekében támogatást nyújt és pénzt juttat Ukrajna számára.

Úgy vélte, a háború leállítása „kemény munka lesz”, ami határozott diplomáciát igényel. Hozzátette: az első lépésnek ebben a tűzszünetnek kell lennie, de ahhoz, hogy a cél elérhető legyen, realistának kell lenni. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo