Tovább bővült a „Tisztelt Ász!” tenisztorna mezőnye

Tizenhét évvel ezelőtt indult útjára a Parlament Sportegyesület és a HGS PR Ügynökség jóvoltából a „Tisztelt Ász!” társasági tenisztorna. Szombaton harmincnegyedszer mérték össze a tenisztudásukat a parlamenti képviselők, az állami vezetők, az Európai parlament magyar képviselői, a megyei kormánymegbízottak és az ex-miniszterek közül mindazok, akik elfogadták a meghívást a Tabáni Tenisz Centerbe.

A verseny fővédnöke Dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, védnöke pedig Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrás Minisztérium, ifjúságért és sportért felelős államtitkára volt.

A mögöttünk lévő több mint másfél évtizedben mintegy 70 országgyűlési képviselő, 16 miniszter, 23 államtitkár és helyettes államtitkár, valamint 20 más beosztású állami vezetői vett részt ezeken a versenyeken. 2015-ben, mint minden alkalommal, ismét bővült a mezőny. Azok, akik csak most tudtak először időt szakítani erre a versenyre, végre már nem csak hallomásból, hanem a teniszpályán győződhettek meg arról, hogy a „Tisztelt Ász!” tenisztorna egy valóban kivételes légkörű társasági esemény. Forgács István versenyigazgató így jellemezte a verseny hangulatát: „a versenyzők között egyaránt voltak kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők, államtitkárok és helyettes államtitkárok és más közéleti személyek, de a mérkőzések szüneteiben nem politikai vitáknak, hanem sportemberek találkozójának lehettünk tanúi. A meccsek szoros, de sportszerű küzdelmekben, nem egyszer csak rövidítésben dőltek el. A teniszben szerzett jártasság alapján, hét ágon zajló versenyen összesen 62 mérkőzésen dőlt el a dobogós helyek sorsa.”

A versenyt Dr. Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke nyitotta meg. A nap végén pedig Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a Parlament Sportegyesület elnöke adta át a díjakat.

Tekintse meg képgalériánkat!

Kiemelt támogatók:

Széchényi 2020

E.ON Hungária Zrt.

Szerencsejáték Zrt.

Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

Támogatók:

Porsche Hungária Kft.

Colorspectrum Kft

Pek – Snack Kft.

Médiatámogató:

Piac & Profit Üzleti Magazin

Az esemény szervezője :

            a Parlament SE és a HGS PR Ügynökség

A verseny végeredménye:

Agassi ág

  1. Szűcs Lajos - Bohács Zsolt
  2. Szabó Bence - Palotás Ferenc
  3. Sági István - Tanka Attila
Agassi vigaszág
  1. Mádi László - Csébi Péter
  2. Molnár Attila - Becker Balázs
  3. Fehérvári Tamás- Kerekes László - Kecskés Péter
Becker ág
  1. Füredi Károly - Márton Kálmán
  2.       Gúr Nándor-Simon Gábor
  3. Baja Ferenc - Karácsony Mihály
Marczinkó Zoltán - Tari Sándor

Federer ág

  1. Varga József - Nagy Csilla
  2. Steiner Pál - Budai Ferenc
  3. Szabó István - Kiss Elemér
Vígh László - Egressy Lajos

Federer vigaszág

  1. Buda Dóra - Szűcs Gábor
Sampras ág
  1. Puch László - Karl Imre
  2. Szita Károly - Borhi Zsombor
  3. Sonkodi Balázs - Forgács István
Harcsár István - Végh Imre

Nadal ág

  1. Gógl Árpád - Spenik Vladimir
  2. Varga Zoltán -  Juhász Ferenc
  3. Kovács Árpád - Tárczy György
Érsek-Csanádi László - Üsztöke Botond

Djokovics ág

  1. Varga István  - Lehoczky Tamás
  2.  Márton Attila - Polyák László
  3. Györgyi Kálmán - Szilvásy György Péter
Djokovics vigaszág
  1.       Vitányi István - Arany Imre
 

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo