Több mint 10 ezer felett az új fertőzöttek száma

Nem javulnak az adatok, annak ellenére, hogy a szakemberek azt jósolták, erre az időre túl leszünk az ötödik hullám csúcsán.

Vegyes képet mutatnak a megelőző naphoz képest az elmúlt 24 órában mért járványadatok. Többen szorulnak lélegeztetőre, kicsit kevesebb azonban a napi új fertőzöttek száma, de még mindig alig akarnak oltakozni azok, akik eddig nem tették meg ezt.

A koronavirus.gov.hu portál szerint a megelőző napi 12 885 új fertőzöttel szemben az elmúlt napon 11 559 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 695 991 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Közel 30 ezer tesztet végeztek, vagyis a mintegy 30 százalékos pozitivitási arány a korábbi napok magas, 50 százalékot is meghaladó értékéhez képest átlagosnak mondható, de persze nem bíztató.

Elhunyt 91 beteg, ez csak kicsit kevesebb, mint az előző napi 99 fő. Az elhunytak száma összesen 42 360 főre emelkedett. A gyógyultaké jelenleg 1 423 921 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 710 fő. Jelenleg 5152 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 209-en vannak lélegeztetőgépen, a megelőző napon 198-an szorultak ilyen segítségre.

A beoltottak száma 6 379 065 fő, közülük 6 131 361 fő már a második, 3 754 698 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz. Ma délután és szombaton ismét lesz oltási akció a kórházi oltópontokon. Februárban minden csütörtökön, pénteken, és szombaton tartanak oltási akciót a kórházi oltópontokon. Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo