Európa sokat fizetett Törökországnak azért, hogy menedéket adott körülbelül 3,6 millió szír üldözöttnek. Amennyiben a menekültek most vissza tudnak térni hazájukba, az sokat segíthetne a térség békéjén. A szándék megvan, ez jól látszik azon, hogyan reagáltak a menekültek már az első napon Aszad bukására. A tömeggyilkos diktátor egyébként most éppen Moszkvában piheni ki fáradalmait. Az oroszok közleményük szerint humanitárius okokból fogadták be Aszadot. A több százezer civil haláláért felelős vezető esetében a moszkvai indoklást a fekete humor kategóriába kellene sorolni, ha lenne kedve az embernek nevetni, de nincs. Így marad a politikai cinizmus végtelenségének kategóriája.
Több ezer szíriai menekült indult haza Törökországból
A hírnek több szempontból nagy a jelentősége. Egyrészt megszűnhet egy humanitárius katasztrófával fenyegető helyzet, másrészt a török elnök gyakran fenyegette Európát azzal, hogy a kontinensre zúdít több millió üldözöttet, amennyiben nem kap anyagi támogatást.
Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből
Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.

Mulatságos videón kacag a világ, állig felfegyverzett ügynökök szaladnak egy migráns után
Mulatságos kergetőzések Chicago utcáin.

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása
Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött
Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket
A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.