Sulyok Tamás beindult: magyar állampolgárságokat vett el

Az új köztársasági elnök összesen hat személyt fosztott meg.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A csütörtök éjszakai Magyar Közlönyből derült ki, hogy a március 5-én beiktatott új köztársasági elnök, Sulyok Tamás megkezdte a munkát, és magyar állampolgárságokat vont vissza – az erről szóló határozatok március 8-i dátummal születtek meg.

Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren. Azóta már munkához is látott.
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren. Azóta már munkához is látott.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A köztársasági elnök a döntést nem egyedül hozta meg, a hat érintett állampolgárságát a március 12-én ellenjegyző Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely előterjesztésére vonta vissza, a döntés indoklása az, hogy a magyar papírokat – a „jogszabályok megszegésével” szerezték meg. Ennek alapján tehát többé nem magyar állampolgár:

  • Dovhánics László (névmódosítás előtti név: Dovhanics Vaszil Vaszilovics, születési hely: Ötvösfalva, Szovjetunió, születési idő: 1974. április 4.)
  • Máté László (névmódosítás előtti név: Máté László Csabovics, születési hely: Beregszász, Szovjetunió, születési idő: 1983. augusztus 24.)
  • Mojsza  Artur (névmódosítás előtti név: Mojsza Artur Jurijevics, születési hely: Korpac, Szovjetunió, születési idő: 1986. december 30.)
  • Siman  János (névmódosítás előtti név: Siman Ivan Jurijovics, születési hely: Középapsa, Szovjetunió, születési idő: 1979. augusztus 3.)
  • Szemenyuk Mihajlo (születési név: Szerhijenko Mihajlo, névmódosítás előtti név: Szemenyuk Mihajlo Boriszovics, névmódosítás előtti születési név: Szerhijenko Mihajlo Boriszovics, születési hely: Bilozerszke, Szovjetunió, születési idő: 1961. november 21.)
  • Tinkaljuk  Ferenc (névmódosítás előtti név: Tinkaljuk Fegyir Fedorovics, születési hely: Ricska, Szovjetunió, születési idő: 1963. szeptember 25.)

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo