Példátlan botrány Németországban, az oroszok sikeresen hallgattak le német főtiszteket

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

"Ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának" - hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus, s úgy fogalmazott, hogy mindennek célja a belpolitikai egység aláásása. Pistorius leszögezte, hogy Németországnak különösen hideg fejjel kell erre reagálnia, de nem kevésbé határozottan. "Nem szabad beleesni Putyin csapdájába" - tette hozzá reményét kifejezve, hogy mindez nem fog megosztottsághoz vezetni.

Történelmi fiaskó a Bundeswehr életében (Fotó: Pixabay)
Történelmi fiaskó a Bundeswehr életében (Fotó: Pixabay)

A miniszter beszélt arról is, hogy nincs tudomása más szivárogtatásokról, vagy egyéb lehallgatott telefonbeszélgetésekről.

Mint mondta, a jövő hét első napjaiban vár eredményeket az ügyben indított belső vizsgálattól, amely a többi között arra is próbál választ keresni, hogy a tisztek a Webex szolgáltatással megfelelő kommunikációs csatornát választottak-e beszélgetésükhöz. Hozzátette, hogy a vizsgálatot követően le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.

A német védelmi tárca szóvivője szerint a bizalmas beszélgetést, amelyen a német légierő főtisztjei megvitatták német Taurus rakéták Ukrajna által történő felhasználásának lehetőségét, lehallgatták.

Margarita Szimonján, az RT orosz televízió főszerkesztője pénteken tette közzé négy német főtiszt nevét és félórás bizalmas beszélgetésük átiratát.

Az újságíró szerint a beszélgetés február 19-én történt, és Torsten Grefe ezredes, a Bundeswehr légierejének hadműveleti és hadgyakorlatokért felelős osztagának parancsnoka, Ingo Gerhartz altábornagy, a légierő felügyelője, valamint a Bundeswehr űrparancsnoksága légi műveletek központjának két munkatársa vett részt benne.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo