"Senki se keressen többet 700 ezer forintnál"

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindenkinek, aki bruttó hétszázezer forintnál többet keres, le kellene mondania fizetése efölötti részéről, illetve aki ezt nem teheti meg, az fizesse be ezt az összeget közhasznú célokra - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.

A szakszervezet követeli, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt teljes egészében vonja vissza "csomagját", az ugyanis a szolidaritás minimumát sem tartalmazza, s csak megszorító elemek vannak benne. A PDSZ emellett azt javasolja, hogy mindenki, aki a minimálbér tízszeresét meghaladó összeget, mintegy bruttó hétszázezer forintot keres, az ezen felüli részről mondjon le, vagy fizesse be a szegények javára, közhasznú célokra. A javaslatuk a parlamenti képviselőkre, minisztériumi szakemberekre, a munkáltatói szövetség tagjaira egyaránt vonatkozik - mondta a szakszervezeti vezető. Megjegyezte: a miniszterelnök-jelölt elképzeléseivel mintegy 8 százaléknyi keresetet venne ki a közszféra dolgozóinak zsebéből.

A PDSZ eddigi követeléseit kiegészíti a 13. havi illetmény megtartásával és a táppénz összegének megőrzésével, s kezdeményezi, hogy az egységes közszolgálati sztrájkbizottság kezdjen azonnali egyeztetést a kialakult helyzetről - mondta Kerpen Gábor.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo