Öröm a köbön a Tisztelt Ászon

Felfokozott hangulatban találkoztak egymással a huszonhárom éves hagyományú Tisztelt Ász! társasági tenisztorna résztvevői. Örültek annak, hogy a pandémia harmadik hullámának lecsengése után végre együtt teniszezhetnek, egyben a hatása alatt voltak a magyar labdarúgó válogatott által előző napon a franciák ellen elért bravúros döntetlennek.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Ki ne tudná, hogy szombat után vasárnap következik a naptárban. A június 19-e szombat azonban sokáig emlékezetes marad a sportot szeretők számára, hiszen ezen a napon játszottunk a foci EB-n 1-1-es döntetlent a világbajnok francia válogatott ellen. A győzelemmel felérő döntetlen másnap is foglalkoztatta az embereket, így a vasárnap a budapesti Park Teniszklubban megrendezett 44. Tisztelt Ász! tenisztorna résztvevőit is.

A pandémia sem szegte kedvét a teniszverseny mezőnyének, amely a jelenlegi és egykori parlamenti képviselőkből, állami vezetőkből és teniszpartnereikből állt. Hatvanan neveztek a HGS PR Ügynökség és a Parlament Sportegyesület által szervezett tenisztornára, közöttük Molnár Gyula és dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselők, Beneda Attila az EMMI helyettes-államtitkára, Csampa Zsolt a BM helyettes államtitkára és a Parlament Sportegyesület elnöke, a Miniszterelnökségtől dr. Janó Márk közigazgatási államtitkár és Vartus Gergely helyettes-államtitkár. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter rendszeres résztvevője volt eddig ennek a társasági tenisztornának, ám ezen a versenyen - hivatali elfoglaltságai miatt - csak rövid időt tudott tölteni, együttérzését kifejezve a teniszezőknek, akik dacolva a hőséggel játszottak négy-öt szettet a tűző napon. Az egykori országgyűlési képviselők közül dr. Baja Ferenc, dr. Bohács Zsolt, Fehérvári Tamás, Gúr Nándor, dr. Karl Imre, Kőszegi Zoltán, dr. Mádi László, Márton Attila, dr. Molnár Attila, Puch László, Sági István, Szabó István, dr. Varga István, Varga József, Varga Zoltán és dr. Veres János indultak a teniszversenyen.

Nagy sikert aratott, hogy Juhász Zsolt tulajdonos maga főzte és tálalta az ebédet az Izsáki Házitészta Kft. erre a célra kialakított büfékocsijából.

A versenyzők teniszben szerzett tapasztalata alapján 8 ágon zajlott a verseny. Tizenegy pályán ötvenkét mérkőzésen dőltek el a dobogós helyezések. A Tisztelt Ász! győztesei voltak: Sági István – Molnár András (Agassi ág), Mádi László – Szik László (Becker ág), Szűcs Lajos – Bohács Zsolt (Federer ág), Varga István – Németh István (Sampras ág), Márton Attila - Polyák László, illetve Szabó István - Földházi István (Nadal ág), Csampa Zsolt - Nagyiványi György (Djokovics ág), Szűcs Gábor - Csallóközi Zoltán (Murray ág), Füredi Károly - Németh Antal (McEnroe ág).

A díjakat: Csampa Zsolt helyettes államtitkár, a Parlament SE elnöke, Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő a Parlament SE tenisz szakosztálya elnöke, Forgács István versenyigazgató, a HGS PR Ügynökség ügyvezető igazgatója, Érsek-Csanádi László a Porsche Hungária Kft. tanácsadója, Dr. Földházi Ilona Erzsébet a Földházi Földmunkagép Kft. tulajdonosa, Justin István a Szamos Marcipán Kft. ügyvezetője, Nagyiványi Tamás a Basic Line Kft. ügyvezetője és Zsidi Anna az EURO BRILL 97 Autójavító Kft. képviselője adták át.

Az esemény fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

Az esemény kiemelt támogatói:

  • E.ON Hungária Zrt.
  • MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Támogatók:
  • Basic Line Kft.
  • EURO BRILL 97 Autójavító Kft.
  • Földházi Földmunkagép Kft.
  • Horfer Serleg Kft.
  • Izsáki Házitészta Kft.
  • Magyar Tenisz Szövetség
  • Park Teniszklub
  • Porsche Hungária Kft.
  • Szamos Marcipán Kft.
Médiatámogatók: Mix Magazin, mfor.hu, piacesprofit.hu, privátbankár.hu

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo