Orbán Viktor szerint a lengyelek a legszemforgatóbbak

Az európai politika összeomlott, Európa ugyanis feladta saját érdekeinek védelmét - jelentette ki  Orbán Viktor miniszterelnök a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában, Tusnádfürdőn.

Hozzátette: Európa jelenleg "az USA demokrata párti politikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is", miközben az Oroszország ellen bevezetett szankciók alapvető európai érdekeket sértenek, felviszik az energia árát és versenyképtelenné teszik az európai gazdaságot.

Meglepő kijelentések Orbán Viktortól
Meglepő kijelentések Orbán Viktortól
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor azt hangsúlyozta: az európai hatalmi rendszer lényege eddig a Párizs-Berlin tengely volt, ami mára nem létezik, vagy "lényegtelen és megkerülhető" lett az új, London, Varsó, Kijev, a balti és a skandináv államok által alkotta erőközponthoz képest.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a Párizs-Berlin tengely leváltása nem új gondolat, hanem "régi lengyel terv", amelynek lényege, hogy Lengyelország legyen a kontinens első számú amerikai támaszpontja, ezért "behívja az amerikaiakat oda, a németek és az oroszok közé", ám csak a jelenlegi háború tette lehetővé a megvalósítását.

Régi terv ez: Oroszországot meggyengíteni, Németországot pedig túlfejleszteni - fogalmazott Orbán Viktor, aki azt is kijelentette, a lengyelek a legszemforgatóbb és a legálságosabb politikát csinálják egész Európában, hiszen "önfeledten üzletelnek az oroszokkal", miközben ugyanezért morálisan kioktatnak bennünket. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo