Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet újra ingyenes európai vonatbérletet

Holnaptól újra lehet jelentkezni az ingyenes európai vonatbérletekre, az idei második pályázati körben közel nyolcszáz magyar fiatal részesülhet az ingyenes európai utazás lehetőségében - tájékoztatott Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő közleményében.

Ujhelyi István közölte, az uniós DiscoverEU program következő fordulójában 36 318 vonatbérletet osztanak szét, ebből az előzetes kvóta szerint 797 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak.

Vár a korlátlan utazás élménye (Fotó: depositphotos.com)
Vár a korlátlan utazás élménye (Fotó: depositphotos.com)

Arra hívta fel a figyelmet, ahogy a korábbi pályázatok során, idén is előfordulhat, hogy a túljelentkezéseket a szervezők kompenzálni tudták, és a magyaroknak járó vonatbérletek száma meghaladhatja majd az előzetesen meghatározott kvótát.

Ujhelyi a részleteket ismertetve elmondta: a mostani pályázati forduló október 4-én délben nyílik meg és két hétig, október 18-án délig tart majd. Ebben a körben azok jelentkezhetnek az ingyenes vonatjegyekre, akik 2005. január elseje és 2005 december 31. között születtek. Arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt évek eddigi nyolc pályázati fordulója során több mint egymillió európai fiatal jelentkezett az összesen mintegy 248 ezer kiosztott ingyenes bérletre. Magyarországon minden fordulóban többszörös a túljelentkezés: eddig összesen több mint 29 ezer magyar tizennyolc éves pályázott a lehetőségre, közülük ez idáig 5401-en már részesei is voltak az európai programnak - emlékeztetett. Azok, akiket a szerdán megnyíló pályázati fordulóban választanak majd ki és ingyenes vonatbérletet nyernek, azok a fiatalok legfeljebb harminc napig utazhatnak majd Európában a jövő március és május közötti időszakban - tette hozzá Ujhelyi István.

A pályázati felhívásra az Európai Unió és az Erasmus+ programhoz társult unión kívüli országok pályázói jelentkezhetnek. A fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők külön segítséget vehetnek igénybe, például kísérővel utazhatnak. Közölték továbbá, hogy a kevésbé szerencsés helyzetű fiatalokkal foglalkozó szervezetek, valamint fiatalok csoportjai szintén támogatásra pályázhatnak.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo