Mit mutatnak a szombati koronavírus-adatok Magyarországon?

Május elsején adtak be utoljára annyi első oltást, mint tegnap.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Új szinten látszanak beállni a járványügyi adatok: a frissen regisztrált fertőzések száma ezer körül ingadozik naponta, a koronavírusban elhalálozottak száma pedig jóval száz fő alá került. Ezzel együtt nem lehet még kijelenteni, hogy túl lennénk a járvány harmadik hullámán, de kétségtelenül már lefelé jövünk a platóról, ezt bizonyítják a folyamatosan javuló kórházi statisztikák is.

Az operatív törzs mai jelentése szerint 1039 volt az új fertőzöttek száma az előző nap leadott kórházi jelentések szerint, ezzel a járvány kezdete óta összesen 797 429 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A tegnap elvégzett 15,5 ezer mintavétel alapján a pozitív tesztek aránya 6,7 százalékos volt, ami beleillik az elmúlt napok trendjébe, és szintén a járvány visszaszorulását jelzi. Elhunyt 73 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 114 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 618 608 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 149 707 főre csökkent. 2453 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 308-an vannak lélegeztetőgépen. 

Eközben zajlik az oltási program végrehajtása, a törzs szerint a beoltottak száma 4 554 679 fő, közülük 2 656 671 fő már a második oltását is megkapta. Az adatokból kiderül, hogy az első oltásukat megkapók száma 71 081 fővel emelkedett tegnap - utoljára május elsején volt több első oltott, vagyis a kormány a jelek szerint elkezdte felpörgetni az oltásokat, hogy minél hamarabb elérjük az 5 millió beoltottat, ami az újabb nyitás feltétele.
A mai tájékoztatás szerint már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra és 81 százalékuk meg is kapta azt. Ma is folytatódik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo