Miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján? Itt vannak a részletek

Megkönnyíti a magyar állampolgárok hazatérését Bulgáriából egy most hatályba lépett kormányrendelet - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

Lakatos Tibor rendőr ezredes beszámolt arról, hogy a jogszabály szerint korlátozás nélkül léphetnek Magyarország területére azok a magyar állampolgárok, akik hivatali kötelezettségük ellátása, nemzetközi szervezet tevékenységében közreműködés, üzleti út, humanitárius tevékenység vagy hozzátartozó látogatása érdekében érkeznek a Bolgár Köztársaságból, akkor is, ha Románia felől lépik át a magyar határt.

Az ügyeleti központ vezetője azt kérte a lakosságtól, hogy a könnyítések ellenére is tartsák be a szociális távolságtartás és a maszkviselés szabályait, mert ezzel elejét lehet venni a tömeges megbetegedéseknek ősszel, a járvány esetleges második hullámában.

Ukrajnának és Romániának még várnia kell

Arra a kérdésre, hogy mikor várható korlátozás nélküli átlépés Ukrajnából és Romániából, az ezredes azt hangsúlyozta: könnyelműség lenne olyan országokkal a határok szabadon átjárásáról egyeztetni, amelyek esetében a járványügyi helyzet ezt nem teszi lehetővé. Hozzátette: a járvány nem múlt el, még mindig vannak fertőzött betegek kórházban, és közöttük olyanok is, akik lélegeztetőgépen vannak. Példaként említette, hogy hiába jó a járványügyi helyzet Magyarországon például Romániához képest, ha egy magyar állampolgár átutazik Romániába, ott is megfertőződhet, és így veszélyt jelenthet a családjára, a munkatársaira.

Koronavírusteszthez vesznek mintát egy férfi orrnyálkahártyájáról a Semmelweis Egyetem egyik mintavételi pontján. (MTI/Komka Péter)

Az ezredes leszögezte: eddig és ezután is elemző munka előzi meg a könnyítések bevezetését. Hozzátette: ezek az intézkedések nem csupán Magyarországon múlnak, jelenleg sem Románia, sem Ukrajna nem mutat hajlandóságot könnyítések bevezetésére. Megjegyezte: Magyarország a tranzitutasokat beengedi ezekből az országokból, ugyanakkor a Romániából és Ukrajnából hazatérő magyar állampolgároknak főszabályként továbbra is 14 napos hatósági házi karanténba kell vonulniuk.

A nyári belföldi utazásokkal, a balatoni hajózással kapcsolatban az ezredes az általános védelmi szabályok betartására figyelmeztetett, így a távolságtartásra és a maszk, sál vagy kendő viselésére a tömegközlekedési eszközökön. Ha a Balatonon egy hajó tömegközlekedésben vesz részt, akkor ezeket a szabályokat azon is be kell tartani. A tömegközlekedést eddig is úgy alakították ki, hogy ne teljes kapacitással üzemeljen. A járvány súlyos időszakában például harmincszázalékos feltöltöttséggel közlekedhettek a vonatok, és bár fokozatosan enyhíthető a korlátozás, a teljes kapacitásra még nem lehet visszatérni - jelezte.

Így áll most a járvány Magyarországon

A koronavírus-betegek kezelésénél folyamatosan követik a nemzetközi protokollt - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

Szlávik János kérdésére válaszolva közölte, ahogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az egészségügyi szakma egy-egy kezelést ajánl vagy inkább nem javasol, úgy az itthon alkalmazott gyógyító módszereket is ehhez illeszkedve változtatják. Kitért arra is, hogy a koronavírus terjedhet tárgyak által is, ezért javasolt továbbra is a fertőtlenítés. Ezzel együtt továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább - emelte ki.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a friss járványügyi adatokat ismertetve elmondta, az elmúlt napon hét koronavírussal fertőzött krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 524-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 1201, kórházban 414 beteget ápolnak, közülük 22-en szorulnak lélegeztetőgépre. A járvány kezdte óta az igazolt fertőzöttek száma 3867.

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo