Miről szólt a mai operatív törzs?

Összefoglaló a hétvége eseményeiről.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az operatív törzs hétnyitó sajtótájékoztatóját György István területi közigazgatásért felelős államtitkár kezdte, aki a központilag elrendelt, önkéntes koronavírus-tesztelés harmadik hetének eredményeit ismertette. Emlékeztetett: az első két héten a szociális, valamint a nevelési-oktatási intézmények dolgozói számára biztosították a tesztelési lehetőséget, az elmúlt, harmadik héten viszont már a kormányhivatalok, járási hivatalok munkatársain volt a hangsúly, legfőképpen azokon, akik az ügyfelekkel közvetlenül érintkeznek. Elég kedvező eredményekről számolt be György - tudósít laptársunk, az Mfor.hu.

Mint elmondta, a harmadik héten 62 213 tesztet végeztek, 1,97 százalékos pozitivitással - míg az első héten 2,44, a másodikon pedig 1,98 százalék volt a pozitivitás. Még egyszer: az első két héten az idősotthonokban, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban teszteltek. Azért a harmadik hétre is maradt még tesztelendő dolgozó szociális és nevelési-oktatási intézményben, az össz-pozitivitást tovább bontva az övék a harmadik héten 2,32 százalékos volt, a harmadik hétre jutó egészségügyi dolgozóké pedig 1,99 százalék. A harmadik hét legkevésbé fertőzött csoportját a kormányablakok dolgozói adták ki, náluk 1,29 százalékon állt meg a pozitivitás-mutató.

Kiss Róbert rendőr alezredes a hétvége rendőrségi eseményeit foglalta össze. 726-szor intézkedtek a maszkviselési szabályok megsértése miatt, ebből 618 közterületi, 34 tömegközlekedési és megállóhelyi intézkedés volt, 74-szer pedig a boltokban akcióztak.

Boltbezáratás is jutott a hétvégére, vasárnap Debrecenben egy fűszer- és csemegeüzleten ütöttek rajta, ahol a raktárban több személy tartózkodott, maszkot nem viselve alkoholt fogyasztottak. Mindez nekik helyszíni bírságot ért, a boltnak pedig ötnapos bezárást.

További részletek itt. 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo