hirdetés

Mire számíthat, aki most akar lakást bérelni?

Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti albérletpiacon: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak. Így januárban átlagosan 159 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban, immár sorozatban harmadszor 12 havi rekordot felállítva. A kínálati árak emelkedésével ugyanakkor a kereslet egyre kevésbé tud lépést tartani, és ez a tendencia tovább erősíti a versenyt a bérbeadók között – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. Az erősödő versenyben döntő lehet, hogy a kiszemelt ingatlan jó terméknek számít-e a bérlakáspiacon, ezért annak, aki befektetési céllal vásárol lakást, érdemes az albérletkereső platform adatai alapján összeállított szempontokra különösen figyelnie.
hirdetés

Az újabb koronavírus-hullám ellenére lassuló ütemben ugyan, de év elején is folytatódott a budapesti albérletárak növekedése. Januárban átlagosan majdnem 159 ezer forintot kértek Budapesten egy kiadó lakásért, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kínálati díjat – derül ki a Rentingo.com legfrissebb fővárosi albérletpiaci elemzéséből. Ez beleillik abba a trendbe, amelyet egész éves prognózisában vázolt a közösségi albérletkereső platform, és amely szerint a budapesti bérleti díjak az év második felére érhetik el a 2020-ban indult áresés előtti szintet.

Az adatok alapján ugyanakkor a bérlők fizetőképessége nem tud lépést tartani a növekvő árakkal, így fokozatosan nyílik az olló a kereslet és kínálat között. Ez a tendencia felerősíti a bérbeadói versenyt, és így még fontosabbá válnak az ingatlanok tulajdonságai, valamint a hirdetések hatékonysága. A befektetési céllal lakást vásárlóknak ez különösen fontos információ, hiszen esetükben a megtérülés kiemelt szempont.

Érdemes ilyenkor nem összekeverni a saját preferenciákat az albérletre kínált lakás általános előnyeivel: nem biztos ugyanis, hogy az a lakás, ami tetszik nekünk, gyorsan és jó áron kiadható lesz majd a piacon. A Rentingo.com öt pontban foglalta össze, hogy melyek ma Budapesten egy gyorsan és jó áron kiadható lakás legfontosabb tulajdonságai.

Legfontosabb a lokáció

A legtöbb bérlő gyorsan szeretne eljutni a munkahelyére vagy egyetemre, ez a közösségi közlekedést használók számára maximum két átszállást jelent. Ezért akkor van jó helyen a kiadásra szánt lakás, ha onnan gyalogosan, maximum 5-10 perces sétával elérhető a metró, de minimum valamelyik nagy villamosvonal. Leszűkíti a potenciális bérlők táborát, ha a metróhoz kizárólag átszállással lehet eljutni – állítja a Rentingo.com

A külön nyíló szobák a nyerők

A kiadás során fontos, hogy minél több érdeklődő közül lehessen kiválasztani a bérlőt. Érdemes ezért kerülni az egybenyíló szobákat és az amerikai konyhás nappalit, mert ezek az albérletpiacon egy helyiségnek számítanak, így a potenciális keresletet egyedülállókra és párokra szűkítik, vagyis például lakótársak már nem fogják tudni kivenni az ingatlant.

A nagyobb konyha is növeli a kiadás esélyét

Ha a bérbeadó szeretné elérni a megfelelő bérletidíj-hozamot, a konyha nagyságára is gondolnia kell – hívja fel a figyelmet a Rentingo.com. Az a lakás ugyanis jóval előbb talál bérlőre vagy bérlőkre, ahol a konyha egyben étkezőként és közös helyiségként is funkcionál, mert így minden szobát lakócéllal vagy hálószobaként lehet használni.

A home office időszakban felértékelődött az erkély

Elsősorban a dohányzók miatt már a pandémia előtt is jóval többen keresték az erkélyes lakásokat. Itt ugyanis a bérlő anélkül füstölhet, hogy az hatással lenne a lakás állagára. A széles körben terjedő home office miatt tovább nőtt az ilyen lakások népszerűsége, ami azzal is magyarázható, hogy immár a nem dohányzóknak is fontos lett az olyan plusz élettér, ahol szabad levegőn lehetnek.

Sokan keresik a bringabarát albérleteket

Szintén az elnyúló járványhelyzet miatt nőtt meg az igény a bringabarát albérletek iránt, különösen tavaly nyár óta – állítja a Rentingo.com. Ha a bérbeadó annak figyelembevételével vásárol befektetési célra ingatlant, hogy a lakáshoz tartozzon kerékpár tárolására alkalmas helyiség, például erkély, zárható folyosó vagy társasházi tároló, több érdeklődőben bízhat, és jóval könnyebben találja meg azt a bérlőt, aki hajlandó megfizetni a megszabott bérleti díjat. A közösségi albérletkereső platform emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiadást megnehezíti, ha a lakás földszinti, vagy például a harmadik emeleten van, de nincs a házban lift.

hirdetés

Véleményvezér

Kielégül-e Kövér László?

Kielégül-e Kövér László?

Kövér László házelnök elvette Hadházy Ákos fizetésének nagy részét, mert a képviselő többször nem jelent meg az üléseken.
Nálunk akkor emelkedik a benzinár, amikor az olajár éves mélypontra esik

Nálunk akkor emelkedik a benzinár, amikor az olajár éves mélypontra esik

Az unortodox magyar gazdaságpolitika csodákat produkál. Mindig fordítva ülünk a lovon.
A vétójogok korlátozására készülnek az Európai Unióban

A vétójogok korlátozására készülnek az Európai Unióban

Földrengéserejű változásokat hoz az Európai Unióban az orosz-ukrán háború. A legbefolyásosabb vezetők egyszerűsíteni és gyorsítani akaják a döntéshozatalt.
A forintárfolyam gyengesége a magyar benzinmizéria mögött

A forintárfolyam gyengesége a magyar benzinmizéria mögött

Lenne benzin, ha nem lenne ársapka. Viszont még ársapka sem kellene, ha nem zuhant volna hatalmasat a forint árfolyama.
Kövér László magánháborút folytat Hadházy Ákos ellen?

Kövér László magánháborút folytat Hadházy Ákos ellen?

Kövér László házelnökről az a benyomása a külső szemlélőnek, hogy legszívesebben be se engedné a parlamentbe az egyik ellenzéki képviselőt, hiába is választották meg teljesen törvényesen a szavazók.
Már jégpálya is van Felcsúton

Már jégpálya is van Felcsúton

Egyik napról a másikra kinőtt a földből.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo