Megölte a válság a téli turizmust

A megkérdezettek közel egyharmada évente egyszer, vagy ennél is ritkábban utazik télen üdülni; kétharmaduk főként Magyarországon pihen. A kikapcsolódó távollétek zöme 3-4 napos. Idén a „téli utazók" több mint fele otthon maradt - derül ki abból a március végi piackutatásból, amelyet a Business Superbrands-díjas Szonda Ipsos 18-59 év közötti internetezők körében reprezentatív országos mintán végzett.

Az aktív korú, internet hozzáféréssel rendelkező magyar lakosság egyharmada szokott a téli szezonban (is) üdülni. Jellemzően a férfiak, a diplomások, az egyedül élők, illetve gyermek nélküli párok, valamint a budapestiek és magasabb társadalmi státuszúak utaznak ebben az évszakban (is). A megkérdezettek közel fele (45%) kizárólag a nyári szezonban pihen otthonától távol, egynegyede (23%) pedig soha.

A téli szezonban (is) üdülők (az összes kérdezetett 32%-a) kétharmada évente egyszer vagy 2-3 évente, majd harmada pedig még ennél is ritkábban utazik. Akik megengedhetik maguknak az egy téli szezonon belüli többszöri üdülést, csak nagyon kevesen, alig 5%-nyian vannak.

Sokan választják a hazai wellnesst

A téli üdülések is - mint ahogy az üdülések általában -, céljukat tekintve elsősorban a szórakozást és a pihenést szolgálják, sokan járnak ilyenkor is kirándulni, túrázni a hegyekbe, illetve más városokba, és egyre elterjedtebb az egészségmegőrzést szolgáló wellness turizmus (39%) is a téli szezonban. A kifejezetten a téli sportok (sí, snowboard) miatt utazók aránya 24%.

A téli utazások döntő többsége belföldi turizmus: a megkérdezettek kétharmada főként Magyarországon, 12 százalékuk elsősorban külföldön, további 23% pedig itthon és külföldön is szokott üdülni. A külföldi utaknál a legnépszerűbb célország Ausztria (52%), amelynek fő vonzereje a síelés és a hegyvidéki üdülés.

Magyarországon a téli hónapokban a Mátra-Bükk vidéke vonzza leginkább a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat (24%), emellett sokan látogattak el termálfürdőkbe, wellness-üdülőközpontba (20%). A hazai látnivalók közül közkedvelt még a Balaton és a Dunakanyar vidéke is.

A válság közbeszól

Idén a „téli utazók" több mint fele (56%) nem volt üdülni. Többségük a válságot okolja ezért, a nem utazók majd kétharmada emiatt volt kénytelen elhalasztani utazását. Az idei télen nem utazók több egyharmada (38%) a pénzügyi-gazdasági helyzet miatt már eleve nem is tervezett üdülést, míg voltak, akik készültek erre, de anyagi nehézségeik miatt le kellett mondaniuk terveikről (28%).

A válaszadóknak jellemzően csak egy alkalommal volt módjuk utazni, minden ötödik számolt be arról, hogy kétszer, s csak igen kevesen (4%) utaztak ennél is többször. Az utazások zöme 3-4 napos volt, ennél hosszabb időre csak minden harmadik kérdezett tudott elmenni.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo