Még mindig óriási a panellakások népszerűsége

Bár 2019 első három negyedévében éves szinten 11 százalékkal csökkent országosan a használtlakás-eladások száma, a panellakások továbbra is jól tartják népszerűségüket és árukat. Az ingatlanpiacot jelenleg lassuló áremelkedés jellemzi, de az OTP Ingatlanpont vezető elemzője úgy látja, a paneleknél rögzített négyzetméterár-rekord nincs veszélyben.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019 első három negyedévének adatait összegző friss lakáspiaci jelentése szerint az eladott használt ingatlanok 53 százaléka családi ház volt. Tavaly az első kilenc hónapban a többlakásos épületben lévő nem-panel lakások piaci részesedése tovább csökkent 3 százalékkal, míg a panellakások aránya lényegében nem változott, maradt az egy évvel korábban mért 15 százalékon. Ráadásul a leggyorsabban a panellakások ára emelkedett: vidéken és a fővárosban egyaránt 22 százalékkal nőtt 2018 óta, miközben a nem-panel társasházi lakások 13, a családi házak átlagosan 3,7 százalékkal drágultak.

Csúcstartók a fővárosban és vidéken

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2019-re vonatkozó tranzakciós adatai szerint Budapesten a III. kerületi Kaszásdűlőn és az Aquincumi (Pók utcai) lakótelepen is volt példa 900 ezer forintot meghaladó négyzetméterárra. A főváros vonzáskörzetében, Budaörsön 650-700 ezer forint közötti csúcsokat láthatunk, míg a vidéki nagyvárosok közül Veszprém és Debrecen áll a lista élén 600-650 ezer forint közötti top négyzetméterárakkal. Minden idők rekordját egy Újpest városközponti, 34 négyzetméteres lakás tartja a panelkategóriában: az ingatlan 35 millió forintért cserélt gazdát még 2018 végén. Úgy tűnik, a csúcs idén nem lesz veszélyben.

Kép: SXC

„A panellakások esetében továbbra is extrémnek tűnik az egymillió forintot meghaladó vagy azt megközelítő négyzetméterár. Egy ilyen tranzakció oka általában egyedi élethelyzet, vagy a helyszínhez való szoros kötődés lehet. Emellett feltűnő az is, hogy a legkisebb – általában garzon – lakások érik el ezt a szintet. A kínálat ezekből alacsony, így a kereslethez képest igazi hiánycikket jelentenek. Bár a panelek iránti jelentős kereslet magasan tartja az árukat, és ezek a lakások kelnek el a leggyorsabban, nagy kiugrásokra a közeljövőben már nem kell számítanunk. A lakáspiacot jellemző lassuló árnövekedés, a látható korrekció talán először a panellakásokat érte el ” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A lakáspiaci válságot követő kilábalás kezdetétől napjainkig a lakótelepi lakások drágultak a legnagyobb mértékben. Ennek oka leginkább az, hogy viszonylagosan alacsony áruk miatt sokak számára váltak ideális befektetési célponttá. A lakótelepek gyakran a városközponthoz közel találhatók, tömegközlekedéssel jól megközelíthetők, így nem nehéz bérlőt találni a mai igényeknek is megfelelő belső elrendezésű lakásokra. Ráadásul a panelprogram keretében felújított, egyedi mérős, jó állapotú lakásokat ma már nagyjából annyiért lehet kiadni, mint a hasonló fekvésű és méretű téglalakásokat. Kijelenthetjük, hogy a panel piaci pozícióját tekintve képes volt a megújulásra.

Paneltörténelem

Magyarországon több mint 60 éve, 1959-ben adták át az első panelházat Dunaújvárosban, az akkori Sztálinvárosban. A kísérleti lakásokat országszerte 788 ezer követte, otthont biztosítva kétmillió embernek. A lakásállományhoz viszonyítva a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében épült (nagyjából minden negyedik lakóingatlan), míg Budapesten ez az arány 20 százalék körüli. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megyében éri még el a 15 százalékot. Ezeket a házakat eredetileg 30-50 évre tervezték, de ma is kiszolgálják lakóikat.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo