Más NATO tagországok keményen fellépnek az orosz ügynökökkel szemben

Augusztus végén letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, aki a gyanú szerint a szankciók kijátszásával repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak - közölte a pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland hatóság (FIOD).

A házkutatás alkalmával férfi lakásán lőszereket is találtak, emellett közigazgatási információkat tartalmazó digitális adathordozókat foglaltak le a hatóságok.

A védelmi minisztérium nem közölt további részleteket a férfiról, mivel a nyomozás még tart, de sajtóinformációk szerint a gyanúsított a kilencvenes évek óta dolgozik a védelmi szektorban. A nyomozásba bevonták a holland hadsereg részeként működő, de rendvédelmi feladatokat is ellátó erőt, a királyi és katonai rendőrséget.

A fegyvernepperek elkapásával is lehet harcolni a békéért (Fotó: Pixabay)
A fegyvernepperek elkapásával is lehet harcolni a békéért (Fotó: Pixabay)
Az ügyre azután derült fény, hogy egy nappal korábban letartóztattak egy másik férfit, aki egy holland céget vezetve, repülőgép-alkatrészeket exportált főként Oroszországba más országok közbeiktatásával - közölte a FIOD. A rendőrség a férfi ingatlanjaiban repülőgép-alkatrészeket, fegyvereket, lőszereket, valamint több százezer euró készpénzt foglalt le. A nyomozásból származó információk vezettek a védelmi minisztérium alkalmazottjának őrizetbe vételéhez.

A FIOD tájékoztatása szerint az ügyet vizsgáló bíró döntése alapján mindkét gyanúsítottat 60 nap előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok. Hollandiában több tucatnyi büntetőeljárás van folyamatban az ügyészségen az Oroszország elleni szankciók kijátszása vagy megsértése miatt. (MTI)

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo