Március végétől kötelező az autós segélyhívó

Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe.

A szerkezet közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot. Az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő új, úgynevezett e-segélyhívó rendszer segíteni fogja a közlekedők biztonságának növelését, ugyanis baleset esetén jelentősen csökkentheti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét.

Kép: SXC

A várakozások szerint a rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát.

Életet menthet a magyar fejlesztésű segélyhívó
Egy magyar cég uniós támogatással fejleszt gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall rendszert hogy a használt autók sofőrjeinek is rendelkezésére állhasson a segélyhívó.
Noha a szigorodó közlekedési szabályok az elmúlt egymást követő három évben mintegy 2 százalékos javulás okoztak, a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben. A közúti balesetek mintegy 55 százaléka a vidéki utakon történik.

Az autópályákon átlagosan mindössze 8, a városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya.

A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo