Magyar Péter tett egy ígéretet

Épp folyik a Központi Nyomozó Főügyészség sajtótájékoztatója a Rogán-Völner-Schadl ügyben.

"Mintha az 1950-es években lennénk. Az ügyészek izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt" - írta Facebook-oldalán a Tisza Párt vezetője.

Magyar Péter szerint ami eddig a sajtótájékoztatón elhangzott, az részben hazugság, részben szándékos félreértelmezése a hangfelvételen elhangzottaknak és az ügy körülményeinek. (A sajtótájékoztatót laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor oldalán is követheti élőben.)

Magyar egyúttal hozzátette, a tájékoztatót követően részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait, majd megígérte, hogy amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo