Koronavírus: újabb rekord, tombol a járvány Magyarországon

Eddig még sosem fordult elő, hogy az aktív fertőzöttek száma egyetlen nap alatt több mint 10 ezer fővel emelkedjen. Az elhunytak száma csúcsra emelkedett a negyedik hullámban, az oltási akcióhét viszont működik, már látszik a grafikonon a megugrás.

A friss adatközlés szerint egy nap alatt 12 165 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 057 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 52 800 mintavételből lett ennyi pozitív, ez az előző napi kiugró érték (32,5 azázalék) után most egy mérsékeltebb, de így is magas (23 százalékos) pozitivitási rátát jelent.

Elhunyt 185 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 704 főre emelkedett. Ez a legmagasabb napi halálozásszám a negyedik hullámban, utoljára április végén láttunk ennél magasabb számot a napi új áldozatok során.

A gyógyultak száma mindössze 1121-gyel nőtt egy nap alatt, jelenleg 857 451 fő mondhatja el magáról hivatalosan, hogy túl van a fertőzésen. Az aktív fertőzöttek száma így jelentősen emelkedett: még sosem fordult elő, hogy egy nap alatt több mint 10 ezerrel emelkedjen az aktív fertőzöttek száma, most 10 859 a növekmény. Összesen 165 862 fő számít aktív fertőzöttnek.

6858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 680-an vannak lélegeztetőgépen. A kórházban kezeltek száma nem emelkett nagyot, 18-cal lett több, de ebből 16 a lélegeztetőgépen kezeltek számához adódott hozzá.

Működik az oltási hét - kár, hogy nem mindig így csinálják

A beoltottak száma 6 072 192 főre emelkedett, 14 825 fővel lett több egy nap alatt. Közülük 5 816 050 fő már a második oltását is megkapta, 2 153 117 fő pedig már a harmadik oltást is felvette.
Az oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be. Az első három nap összesen már 388 ezer oltás történt, közülük 319 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és közel 48 ezer eddig oltatlan ember is döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.

Címlapkép: Oltásra várakozók a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház újonnan megnyitott oltópontja előtt 2021. november 22-én. Ezen a napon kezdődött az oltási akcióhét, amikor regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várják az oltakozni szándékozókat. Nagy az érdeklődés az oltópontokon, több helyen sorok alakultak ki. MTI/Krizsán Csaba

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo