Koronavírus Magyarországon: javuló számokat hozott a kedd?

Kifejezetten kevés új fertőzöttet azonosítottak mára virradóra.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

1890 az új fertőzöttek száma. Utoljára február 23-án jelentettek ennél kevesebb új fertőzöttet, akkor 1628-ot. Érdemes rögzíteni azonban, hogy hétvégéken hagyományosan kevesebb tesztet csinálnak, és hét elején a hétvégén végzett tesztek eredményeit közlik. Most ráadásul csak 11 ezer tesztről van szó, ez nagyon kevés. A járvány kezdete óta a ma közölt adatokkal együtt összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett. Pusztán az elhunytak számát nézve talán elérhettük a harmadik hullám platóját: a tegnapi áldozatszám 213 volt, már az is jelentősen kevesebb, mint a pár nappal korábbi, 300 körül mozgó, illetve azt át is lépő számok.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 418 568 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 251 077 főre emelkedett.

12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, vagyis 201 embert vittek be az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak közül 1440-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oltás a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos volt. Rendesen rá is kapcsoltak, tegnap 69 474 adag vakcinát adtak be. A beoltottak száma 2 432 313 fő, közülük 922 886 fő már a második oltását is megkapta.
Szombattól Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett már a szakrendelőket is bevonták az oltásba, a kijelölt 18 szakrendelőben ma is oltják a fővárosi háziorvosok által szervezett regisztráltakat.  A beoltottak száma rövidesen eléri a 2,5 milliót, ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében megkezdődik a lépcsőzetes újraindítás.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo