Koronavírus: kevesebb halott, súlyosbodik a helyzet Afrikában

Tizenkét százalékkal csökkent a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma globálisan az előző héthez képest, miközben a feljegyzett esetek száma hat százalékkal 2,5 millióra csökkent, ami a legalacsonyabb szintű fertőzésgyakoriság február óta – jelentette az Egészségügyi Világszervezet.

A múlt héten a koronavírus-fertőzéshez köthető több mint 64 ezer halálesetet jegyeztek fel a világon, bár a halálesetek aránya az előző héthez képest mindenhol csökkent Afrika és a Közel-Kelet kivételével. Az előbbi térségben 38 százalékkal, az utóbbiban két százalékkal nőtt a koronavírus-halálesetek száma - derül ki a WHO heti járványügyi jelentéséből.

Az afrikai térségben 39 százalékkal nőtt az újabb fertőzöttek száma, 132 ezer esetet, valamint több mint 1900 halálesetet jegyeztek fel, a járvány leginkább a Dél-afrikai Köztársaságot, Zambiát és Ugandát sújtja. Ezzel szemben Dél-Ázsiában 21 százalékkal, Európában pedig hat százalékkal csökkent az újabb esetek száma az előző héthez képest.

A WHO adatai szerint Amerikában és Kelet-Ázsiában hasonló arányban jegyeztek fel újabb megbetegedéseket, mint a megelőző héten.

A legtöbb megbetegedést Brazíliában jegyezték fel, ahol több mint 505 ezer koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak (11 százalékkal többet az előző héthez képest), majd Indiában (441 976 újabb eset, ami azonban így is 30 százalékos csökkenésnek számít) és Kolumbiában (193 907 újabb eset, 10 százalékos növekedés). Szintén jelentős számban jegyeztek fel újabb eseteket Argentínában (149 673) és Oroszországban (108 139).

A koronavírus alfa variánsát további hét országban (összesen 170 országban), a béta variánst további négy területen (immár 119 országban), a gamma variánst további három országban (összesen 71 országban) azonosították. Az először Indiában azonosított, rendkívül fertőző delta variáns hat újabb országban, immár 85 országban jelent meg. A világon eddig 2,4 milliárd adag védőoltást adtak be a koronavírus ellen, mindazonáltal a gazdag és fejlődő országok közötti szakadék az oltási kampányok alakulását illetően továbbra is fennáll.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo