Kiegyensúlyozott mezőny a siófoki menedzser tenisz versenyen

Az idei 9 regionális állomásból és budapesti döntőből álló X. Manager Open , a 2014 .évi , jubileumi Országos Menedzser Teniszbajnokság ötödik versenyének a hét végén Siófok volt a házigazdája. A Balaton nyári fővárosának is nevezett város második alkalommal rendezett menedzserek részére regionális tornát. Helyszín a korábbi de mostanra teljes mértékben felújított nemzetközi szintű KC Sportcentrum volt , amely egy hete pénzdíjas profi versenynek adott helyt. Hét szépen előkészített pálya csodálatos klubház várta az indulókat , akik , többek között , Kecskemétről , Budapestről , Agárdról és Székesfehérvárról érkeztek.

Kép:Manager Open

A megnyitón dr. Balázs Árpád polgármester nevében Gyarmati László üdvözölte a megjelenteket. Nyulász András a Menedzserek Országos Szövetsége , Pintér Balázs a Menedzser Alapítvány képviseletében kívánt jó versenyzést a résztvevőknek. Hámori Tamás , a Bajnokság versenyigazgatója felhívta a figyelmet hogy az eddig lejátszott tornák majdnem mindegyike részvételi rekordot hozott. Nyílván ebben szerepe van az országos pontverseny kiírásának is. Egyúttal köszönetet mondott a Manager Open  támogatóinak így az Eximbanknak ,amely gyémánt fokozatú szponzor , továbbá az arany fokozatú  KPMG -nek  , a Béres Rt-nek , a Kalocsai Porcelánfestőnek , a Corinthia hotelnek , az ezüst fokozatú Autó-Licitnek és a bronz kategóriájú INPS-nek továbbá a média partnereknek azaz a Figyelőnek és a Piac & Profit üzleti magazinnak valamint a szakmai partnernek az MTSZ-nek.

Ezt követően Karap Attila versenybíró ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet .Az egy játszmáért folytatott selejtező körből általában az esélyesek jutottak tovább. Bár mindketten feljutottak de az mindenesetre meglepetést keltett , hogy a siófoki Lászka Milán , Sás Tamás pár megverte a rutinos kecskeméti Csávás István – Tóth Péter kettőst.  A színvonalas mérkőzéseken olyan ismert vállalatok döntést hozó  képviselői vettek részt ,mint az INPC , a  Balatonpress ,  a Juhász Kereskedő Ház , a Globomax , az OTP vagy a  Dunaferr.

A főtáblán az esélyes párok simán vették az akadályokat. Érdekesség , hogy László Csaba – Huszta Dóra összetételű vegyes páros, a pesti fordulóhoz hasonlóan most is bejutott az elődöntőbe. Ők a fent említett kecskeméti párost győzték le, de a budapesti tornán második helyezést elérő Amberger Árpád – Kincses Attila párral már nem írtak. A másik ágon váratlanul vereséget szenvedett a kecskemétiek eddigi legeredményesebb párja a Borbély János – Tánczos Zoltán páros a helyi Pék Ferenc – Hidi Tamás kettőstől , ahol szerencsésen ötvöződik Pék Ferenc tapasztalt játéka Hidi Tamás fiatalos lendületével. A döntőben már a papírforma érvényesült és a fővárosi páros , ha küzdelmes mérkőzésen is , de megnyerte a viadalt. Ezzel a pontversenyben is utólérték a Borbély – Tánczos párt , hiszen mindkettőjüknek jelenleg 8-8 pontja van , míg a harmadik helyen , ugyancsak holtversenyben , a székesfehérvári Stokinger testvérpár , a győri Somogyi-Soós kettős valamint a kecskeméti Oroszi-károlyi pár áll egyaránt 5 ponttal.

Kép:Manager Open

A vigaszversenyben a siófokiak közé csak a budapesti Kraici Márton – Vécsei Miklós páros tudott bekerülni , akiket mint a legidősebb résztvevőket a szervező bizottság külön is megjutalmazott .Eredmények : első lett a Juhász László –Juhász József pár , második a fent említett fővárosi kettős , míg a két harmadik helyezést a Gyarmati László- Karap Attila és a Varga Dávid - Fodor Márton páros szerezte meg.

A helyi vállalkozók és cégek bőkezü támogatásának köszönhetően a Manager Open idei sorozatának eddigi leggazdagabb díjazású versenye lett ez a viadal . Ugyanis a győztesek és a helyezettek a szokásos szponzori ajándékokon / Kalocsai Porcelánfestő Kft , a Corinthia hotel , a Béres Rt , a Piac Profit / kívül a Siófoki Polgármesteri Hivatal , a Balatoni Hajózási Zrt , a Park Hotel  , a Calypso Étterem, a Juhász Kereskedő Ház , a Galérius Fürdő , és a Balatonpress Könyvkiadó Kft felajánlásait is átvehették. A díjakat Nyulász András , Gyarmati László és Hámori Tamás adták át. A résztvevők azzal búcsúztak , hogy a nyári szünetet követően , augusztus 23-án , a sorozat következő állomásán az ugyancsak felújított székesfehérvári Bregyó központban találkoznak.

A versenyről készített fotók  a www.menedzserekorszagosszovetsege.hu web oldalon és a www.facebook.com/menedzserekorszagosszovetsege  linken tekinthetők meg.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo