Jön egy újabb vakcina - erről volt szó a mai operatív törzsön

A középiskolák csak május 10-én nyitnak, és csak írásbeli érettségi lesz - hangzott el többek között a mai tájékoztatón.

Ezt ma reggel már Orbán Viktor kormányfő is bejelentette. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a tájékoztatón arról beszélt, hogy a járványügyi helyzet javulásának köszönhetően az óvodák és iskolák újranyitása viszont napirenden van, és minden készen áll az április 19-i nyitásra. A pedagógusok jelentős része későbbre halasztaná az általános iskolák nyitását, tilatkoztak is a szerintük korai nyitás ellen, erről ebben a cikkben írt laptársunk ma délelőtt.

Magyarországon jövő héttől 6 féle oltónyag válik elérhetővé, nem szabad közöttük különbséget tenni, mert mindegyik megvéd a vírustól - mondta Galgóczi Ágnes, utalva a Johnson&Johnson egydózisú vakcinájának érkezésére. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hozzátette, hogy a beoltottak részéről is fontos az elővigyázatosság, mert a védettség nem azonnal alakul ki. Galgóczi azt is elmondta, hogy eddig 4 millió ember regisztrált az oltásra, a többieket is regisztrációra buzdította.

További részletek itt. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo