Jelentős változások a BKV-nál jövőre!

Átlagosan 7,9 százalékkal emelkednek a BKV jegy- és bérletárai 2009-ben. Január 1-jétől több változtatást is bevezetnek, például az egységes budapesti bérletet. A következő évben egy vonaljegy ára 290, a helyszínen váltott vonaljegy 400, a 10 darabos gyűjtőjegy pedig 2.600 forintba kerül majd. A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a 2009. január 1-jén bevezetendő egységes budapesti bérlet ára 9 ezer forint lesz, amely a tanulóknak, nyugdíjasoknak és kisgyerekeseknek 3.550 forintba kerül. Az új bérlettel a főváros közigazgatási határain belül használni lehet a MÁV és a Volán járatait is.

A jövő évtől a társaság bevezeti az úgynevezett negyedéves bérletet, amelyet tetszőleges kezdőnappal lehet megváltani, és a kezdőnaptól számított 100 napig lesz érvényes. Ennek ára 27 ezer forint lesz, a tanulóknak és a nyugdíjasoknak pedig 10.650 forintba kerül majd.

Szintén újítás, hogy 2009 januárjától a vonaljegyeket a metró területén 60 percig lehet használni úgy, hogy a metróvonalak közötti átszálláskor nem kell új jegyet kezelni, továbbá a vonaljegy újra érvényes lesz az éjszakai járatokon is (hasonlóképpen az átszálló-, a gyűjtő- és a környéki vonaljegyek esetében is megszűnik az éjszakai korlátozás). A vonaljegyek és a 10 darabos gyűjtőjegyek az éjszakai járatokon 60 helyett 90 percig érvényesek.

A napijegy, családi jegy és turistajegy érvényességét nem a naptári napokhoz köti a BKV Zrt., hanem az érvényesség 24, 48, illetve 72 óra lesz, mely időszak az utas által a jegyváltáskor megjelölt időponttól kezdődik. A napijegy 1.500, a turistajegy 3.700, a hetijegy 4.400, a családi jegy 2.100 forintba kerül majd. A kétnapos családi jegyet a külföldiek is használhatják. Szintén újfajta jegy a kedvezményes csoportos tanulójegy, amely érvényes a feltüntetett napon 0-24 óráig, korlátlan számú utazásra autóbuszon, villamoson, metrón, földalattin, trolibuszon, fogaskerekűn, valamint Budapest közigazgatási határáig a HÉV-en. Az agglomerációban élők a HÉV járatokra, akár előrendelésben is vásárolhatnak jegyet a jövő évtől.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo