Izgalmas mérkőzések a debreceni menedzser versenyen

A 2016 évi UNIQA Manager Open , az idei immár XII. Országos Menedzser Teniszbajnokság , az elmúlt hét végén Debrecenben a Nagyerdőben található Sportcentrum melletti hangulatos pályákon folytatódott. A pesti versenynaptár miatt a fővárosból ezúttal nem érkeztek indulók , a hazaiakon kívül viszont miskolci és egri résztvevői is voltak a mostani regionális tornának.

A megnyitón Hámori Tamás , a Bajnokság alapító versenyigazgatója a Menedzserszövetség nevében is köszöntötte a megjelenteket . Felhívta a figyelmet , a szövetség őszre tervezett színes programjaira továbbá arra , hogy a kecskeméti régiós tornával majd a pesti döntővel október 1-én befejeződik a versenysorozat. Dürgő György neves szenior teniszversenyző , aki ezúttal a versenybírói feladatot látta el , a sorsolás eredményét és a játékrendet ismertette. Kilátogatott a versenyre Csonka Tibor, a Hőerőmű Rt elnök-vezérigazgatója, aki kezdettől fogva a verseny egyik támogatója.

Kép:Manager Open

Érdekessége volt a viadalnak , hogy két helyi női páros is nevezett akik a versenybíróság javaslata alapján - játékerejük miatt - egyesben mérték össze magukat. A párosok selejtező körében mindenhol az esélyesek jutottak tovább.

A szokásos kiesési formában zajló főtáblán a helyi Péter Gábor – Orosz László  pár könnyen került a legjobb 4 közé. Ott viszont már egy szoros mérkőzés volt várható a rutinos Halasi Csaba – Burai István kettőst legyőző ifj Dürgő György- Domsitz János páros ellen , amelyet ifj Dürgő sajnálatos bokasérülése szakított félbe , aki nem is tudta folytatni a játékot , így Péterék már a döntőbe jutottak. A másik ágon a tavalyi győztes egri Bozsik Attila – id. Hegyi József pár az összeszokott debreceni Papp László – Szabó Tibor páros majd az elődöntőben az igen kemény , férfias teniszt játszó Milbik Kálmán –Gyarmati Ádám kettős ellen győztek. meggyőző játékkal. A döntőben Péter Gábor és Orosz László szinte egymást múlta felül Bozsikék csak nagy küzdelem után tudták ismét elhódítani a Debrecen város menedzser páros bajnoka címet. Ezúttal is az elődöntőbe jutott 4 pár nyert jogot az országos döntőn való részvételre.

Az országos  pontverseny élcsoportjában nem történt változás továbbra is a két Hegyi fivér vezet , őket követi Sás Tamás , Horváth Sándor , László Csaba és Úr Viktor , hiszen egyikük sem indult Debrecenben. Id. Hegyi József győzelméért kapott 10 ponttal viszont a 15.helyről a 6.-ra , míg párja Bozsik Attila , aki ugyancsak 10 pontot kapott , a 35.helyről a 9-re jött fel.

Kép:Manager Open

A körmérkőzéses formában lebonyolított kiegészítő női egyest Rektorné Erzsébet nyerte , nyereménye csinos kupa volt , második Lajter Piroska lett , a két harmadik helyet Dombi Katalin és Kulcsár Petra szerezte meg.

Az első helyezett pár ezen a viadalon is borkóstolót tartó Kaisergarten Nier Kft minőségi borait , a helyezettek az UNIQA Biztosító ajándék csomagjait , a Béres Rt-nek a Porcerő és a Magnézium nevü termékeit , Boros Betty kerámiáját és a Piac & Profit éves előfizetéseit kapták kézhez. A díjakat Dürgő György és Hámori Tamás adta át. A versenyigazgató a már említetteken kívül köszönetet mondott a verseny további támogatóinak , így a  Dávid & Dessewffy és Társai Ügyvédi Irodának , a Globomax-nak  , a KPMG-nek, az Intersportnak , az Autó – Licit Kft-nek , az Óramű Kft-nek és a Parfüm Line Kft-nek. A résztvevők kézhez kapták a Bajnokság média partnerei , nevezetesen a  Figyelő , a Piac & Profit  valamint a Magyar Üzleti Világ legfrissebb példányait továbbá a Neckermann Utazási iroda legújabb , már a téli ajánlatokat is magában foglaló , magazinjait.

A résztvevők egy része a következő , szeptember 17-én Kecskeméten sorra kerülő , egyben idei utolsó regionális viadalon is szeretné pontjait növelni.

 

 

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo