Ismét figyelmeztették a világot a koronavírus miatt

A legsérülékenyebb országoknak és a szegénységi elleni küzdelemnek is komoly pofont adhat a járvány.

A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár 10 év eredményeit is semmivé teheti - állapították meg különböző ENSZ-szervezetek.

Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és az Oxfordi Szegénységellenes és Humán Fejlesztési Kezdeményezés adatai alapján a járvány előtt sikerült haladást elérni a szegénység több dimenziójának felszámolásában. Az e szervezetek által tanulmányozott 75 ország közül 2000 és 2019 között 65-ben jelentősen sikerült csökkenteni a szegénység szintjét: a legnagyobb eredményeket Sierra Leone, India és Kína érte el.

(Fotó: depositphotos.com)

A betegség azonban mindent megváltoztatott. Háromszoros csapást mért az egészségügyre, az oktatásra, az emberek jövedelmére és életük sok más vonatkozására, és azzal fenyeget, hogy visszafordít minden globális humán fejlesztést - jelentette ki Achim Steiner, az UNDP egyik tisztségviselője a jelentés New York-i bemutatója alkalmával.

Mark Lowcock, az ENSZ segélykoordinátora sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a világszervezet kibővítette a 63 - főleg afrikai, illetve latin-amerikai - szegény országra kidolgozott járványügyi segélyprogramját, és ebben az eddigi 6,7 milliárd dollár helyett már 10,3 milliárdot kér sürgősen a fejlett országoktól. Mindazonáltal a donorországok eddig még csak 1,7 milliárdot adtak össze, ami rövidlátásukra vall, mert a stabilitás megteremtése később jóval többe fog kerülni. Lowcock szerint ahhoz, hogy megmentsék a szegény országokat a káosztól, 90 milliárd dollárra lenne szükség - mondta.

Ez az összeg kevesebb mint egy százaléka annak, amennyit a gazdag országok költenek saját gazdaságuk megvédésére a világjárványtól - tette hozzá, a világ 20 legnagyobb gazdaságának (G20 országcsoport) szombati videokonferenciája elé időzítve.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo