Hivatalos, eddig 716 gyereket öltek meg az oroszok

Idén júniusban esett áldozatul egy hónap leforgása alatt a legtöbb civil Ukrajnában az Oroszország által indított, több mint három éve tartó háborúban: 232 civil vesztette életét és 1343-an sebesültek meg – közölte az ENSZ ukrajnai megfigyelőmissziója, amelynek jelentését ismertette az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„2025 első felében a civil halottak és sebesültek teljes száma elérte a 6754 főt, ami 54 százalékkal több, mint a 2024-es év azonos időszakában, amikor 4381 áldozatot dokumentáltak. Az elmúlt hat hónapban a civil halálos áldozatok száma 17, a sebesülteké pedig 64 százalékkal nőtt” – emelte ki az ENSZ-misszió jelentésében. Rámutattak, hogy Oroszország a múlt hónapban tízszer több rakéta- és dróncsapást hajtott végre, mint 2024 júniusában. Polgári áldozatokat legalább 16 ukrajnai megyében, valamint a fővárosban, Kijevben is regisztráltak.

Miközben Oroszországban háborúról is tilos beszélni, egyre nő a civil áldozatok száma
Miközben Oroszországban háborúról is tilos beszélni, egyre nő a civil áldozatok száma
Fotó: Pixabay
A misszió értékelése szerint a civil áldozatok számának drámai emelkedését elsősorba az okozza, hogy Oroszország nagy hatótávolságú rakétákat és drónokat vet be városi területek ellen, és ezeknek a fegyvereknek megnövekedett a pusztító ereje, valamint a támadások száma is folyamatosan növekszik.

Ezenfelül a rövid hatótávolságú drónok egyre szélesebb körű alkalmazása is súlyos következményekkel járt a frontvonal közelében fekvő településekre – hangsúlyozta a világszervezet ukrajnai emberi jogi missziója, amelynek hivatalosan dokumentált adatai szerint Oroszország Ukrajna elleni háborújának 2022. február 24. kezdete óta legalább 13 580 civil halt meg – köztük 716 gyerek – valamint 34 115 polgári lakos szenvedett sérülést, beleértve 2173 kiskorút. (MTI)

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo