Hétvégi viharok: megugorhatnak a kárbejelentések

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

A Generali Biztosító tájékoztatása eddig csaknem 1600 káresetet jelentettek be a társasághoz több mint 264 millió forint értékben. A bejelentések leginkább Zala megyéből érkeztek, de Somogy, Csongrád és Békés megyéket is érintette a vihar.

A tapasztalatok szerint általában a károk felét jelentik be 2-3 napon belül, a többit körülbelül egy héten belül. Így összességében 3000 kárnál nem számítanak többre, a teljes kárösszeg pedig 500 millió forint körül lehet - közölte a Generali, hozzátéve, hogy a viharok miatt vállalati vagyonkárokról is érkeznek bejelentések, amelyek általában nagyobb összegűek, mint a lakossági károk.

A Groupama Biztosítóhoz eddig csaknem 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A dél-dunántúli településeket különösen hevesen érintették a hétvégi viharok, özönvízszerű esőzések, a legtöbb káresetet Somogy és Zala megyéből jelentették be, a társaság különösen sok ügyfele jelzett kárt Nagykanizsáról, valamit a Somogy megyei Böhönyéről.

Viharfelhõk Debrecen közelében Kép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A bejelentések szerint a káresetek 46 százalékát felhőszakadás, 33 százalékát vihar, 18 százalékát pedig villámlás okozta. A károk átlagos becsült értéke 100 ezer forint, de vannak kiugróan magas, milliós nagyságrendű kárbejelentések is.

A Groupama szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a kárbejelentések száma 1000-1200 felett lesz, így a károk várható értéke a 100 millió forintot meghaladja majd - közölték az MTI-vel.

Az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatára csaknem 500 kárbejelentés érkezett kedd estig, a teljes kárösszeg megközelíti a 85 millió forintot - tájékoztatott a biztosító az MTI megkeresésére.

Az eddig regisztrált károk több mint 80 százaléka Somogy és Zala megyében történt, az átlagos kárérték meghaladja a 193 ezer forintot. A megnőtt esetszám miatt kiemelt kárszakértői kapacitást csoportosítottak a leginkább érintett zalai és somogyi térségbe.

Az Aegon is arra számít, hogy a bejelentett károk száma és értéke tovább emelkedik a következő napokban.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo