Hadházy Ákos bizarr helyszínen járt

Esztergom-Kertvárosban a Marista Iskolatestvérek nevével fémjelzett beruházás helyszínét kereste fel

„Év végére is egy bizarr helyszín: Marista Iskolatestvérek, Esztergom, 48 millió forint EU-s pénz. A tábla szerint ez egy »Mi Házunk nyitott közösségi tér«”. Hát, zárva volt. A 48 millióból pedig egy wc-re, néhány játszótéri játékra és pár négyzetméter térkőre futotta” — írja az ellenzéki politikus Facebook bejegyzésében.

„A helyiek még soha nem láttak itt mozgást. A Marista Iskolatestvérek elvileg egy francia szerzetesrend, a honlapjuk szerint Karcagon egy iskolát és egy tanodát, Esztergomban pedig egy tanodát működtetnek — ettől a helyszíntől kb. 6 kilométerre.

Telefonos érdeklődésemre azt a tájékoztatást kaptam, hogy mást is szerettek volna itt építeni, csak arra nem nyertek pénzt. Elmondásuk szerint használják a »nyitott közösségi teret«, mikrobusszal szokták odavinni a gyerekeket a 6 km-re levő tanodából.

Azt, hogy mást is szerettek volna építeni, készséggel elhiszem, azt, hogy ide gyerekeket hoznak 6 kilométerről, azt már kevésbé. Ami viszont tény: egy újabb értelmezhetetlen projekt, egy majd' egymillió/nm áron épített mosdó és egy kis játszótér egy bekerített, bezárt grundon” — zárja sorait Hadházy.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo