Háborús bűnösnek nevezte Putyint Magyarország egyik legnépszerűbb katolikus papja

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi atya vasárnapi miséjén hívei előtt háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Óbuda plébánosa, Erdő Péter bíboros egykori érseki tanácsosa Szent Lukács könyvének idézetével kezdte a misét.

Megrázó misét tartott Pálferi. Fotó: youtube

Azzal a résszel, amikor Jézus kiválasztva Pétert, Jánost, Jakabot felmegy velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozik arca teljesen átváltozik. Ezt követően pedig Jézus előtt megjelenik Mózes és Illés. Beszélgetni kezdenek Jézus elkövetkező jeruzsálemi haláláról. Péter és társait elnyomja az álom, de ébredésükkor látják a menni készülő Mózest és Illést. Az evangélium igéi után Pálferi atya arról gondolkodik, milyen megrendítő, hogy a három beszélgető egy eljövendő halálról cserél eszmét, míg a többiek alszanak. A plébános ezt a helyzetet hozza párhuzamba a mai világgal. Vannak ma is, akik egy tragédia érkezésekor alszanak, félnek, hallgatnak és zavarban vannak, valamint vannak a segítők, akik az áldozatok védelmére sietnek. Felemelőnek és lenyűgözőnek tartja tevékenységüket. Ahogy fogalmaz, a segítők részesednek az áldozatiság terhéből. A segítők segítése is nagyon fontos, sőt a segítők, segítőinek segítése is. Pálferi szerint ki kell mondani, hogyha valaki áldozattá válik és emellett tanúskodnunk kell. És ennek a helyzetnek vannak tettesei is. Jézus esetében is voltak, akik áldozatnak tartották és voltak, akik tettesnek. Ez a hatalom logikája. Ezért nagyon fontos a tanúskodás, a helyzet pontos megítélése. Az atya ezt követően tér át különösebb magyarázat nélkül korunk tragédiájára. (felvétel: 20. perce körül)

Az orosz elnök nem áldozat, hanem tettes. Az Ukrajnában élők pedig nem tettesek, hanem áldozatok. Akármilyen furcsa is, ezeket szükséges kimondani, mert különben nem álltunk ki az áldozatok mellett.
A plébános szerint szükséges kijelenteni tehát, hogy ki a tettes és ki az áldozat, mert különben a tettes nagyon szívesen hivatkozik mindenre, ahogy Pilátus és Kaifás is tette.
Oroszország elnöke azt gondolja és így jelenik meg előttünk, és a tettei nyomán rengeteg áldozat lesz, hogy én vagyok élet és halál ura. Hát ő nem élet és halál ura, hanem háborús bűnös. És amit csinál az gyilkosságok sorozata és akikkel csinálja, azok az áldozatok.
Az atya ezt követően azt elemzi, vajon miért változott meg Jézus arca áldozatisága közben. Pálferi szerint ebből azt kell felismernünk, hogy minden helyzetben többek vagyunk, mint pusztán áldozatok. A legnagyobb fájdalom, ha a bántalmazók nem ismerik fel, hogy az áldozatok is Isten gyermekei.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo