Felmérték, melyek a leggyakoribb bűncselekmények a társasházakban

A társasházi bűncselekményekről valószínűleg a betörések jutnak először az eszünkbe, pedig más típusú szabálysértések sem ritkák a többemeletes lakóépületekben. Az MNS Védelem Kft. statisztikái szerint rendkívül gyakorinak számít a liftek, ajtók, postaládák rongálása, de testi sértés, garázdaság, kerékpárlopás és gépjárműrongálás miatt is rendszeresek a rendőrségi ügyek. A szakértők vallják, hogy a legtöbb bűncselekmény telepített kamerák, megfigyelőrendszerek segítségével megelőzhető, a technikai eszközök ugyanis sok esetben visszatartó erővel bírnak az elkövetőkre.

A társasházi életnek megvannak a maga megkérdőjelezhetetlen előnyei, ugyanakkor a körülmények sajátosságai miatt gyakoribbak lehetnek ezekben az otthonokban a bűncselekmények, mint a családi házakban, a városok kertes övezeteiben.

A jelenség már csak azért is szót érdemel, mert a közel 4,2 millió lakásból álló hazai ingatlanállomány 40 százaléka, több mint 1,6 millió lakás társasházakban található, tehát legalább ennyi családot érint.

(Fotó: Pixabay)

Elsőre azt hihetjük, hogy a társasházi bűncselekmények túlnyomó többsége betörés, magánlaksértés és lopás, holott az MNS Védelem Kft. adatai szerint ezek csak a töredékét teszik ki a teljes képnek.

A 2020-as statisztikák rámutatnak, a leggyakoribb társasházi bűncselekmény a rongálás, amelynek legtöbbször a liftek esnek áldozatul. Jobb esetben csak összefirkálják a kabint, de a közös képviselők és gondnokok visszatérően számolna be arról, hogy az elkövetők éles eszközzel belekaristolnak különböző motívumokat a lift fém és fa szerkezetébe. Van, hogy a vezérlőpanel üveg részét törik be a tettesek, ezáltal a felvonóeszköz használhatatlanná válik, amivel súlyos pénzügyi kárt okoznak a közösség számára.

A szakértők szerint ezt megelőzendő érdemes jó minőségű liftbe telepíthető kamerát vásárolni, aminek visszatartó erejével jelentősen csökkenthető a rongálások száma, ráadásul a rögzített felvételek segítségével beazonosíthatók az elkövetők.

Rablás, illegális szemétlerakás a feketelistán

Az ország több mint 600 társasházában biztonsági kamerás megfigyelést nyújtó MNS Védelem Kft. a koronavírus-járvány kezdete óta azt tapasztalja, hogy kialakult egy általános feszültség a légközben, a bezártság következtében könnyebben alakulnak ki stresszes helyzetek és viták. Emiatt szaporodhatott meg az utóbbi időszakban a társasházi testi sértések száma is, melynek legelterjedtebb formája a rablás, melyek a folyosókra és a bejárati ajtók előterére koncentrálódnak.

Szintén gyakori társasházi bűncselekmény a gépjárműk rongálása: nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel munkába igyekezve vesszük észre, hogy autónknak nekimentek, megkaristolták, letört a visszapillantó tükre. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az elkövetők inkább a könnyebb utat választva elmennek a helyszínről. Lehetőségeinkhez mérten éppen ezért próbálunk mindig megfelelő, akár megfigyelt területen fekvő parkolóhelyet választani.

Kiemelt bűncselekmények közé tartozik még a biciklilopás, hiszen az eltulajdonított kerékpárokat gyorsan lehet értékesíteni a használt internetes oldalakon, és ezzel sokan vissza is élnek. Az MNS Védelem Kft. adatbázisában sok olyan eset szerepel, amikor a ház előtti tárolóból, a pincéből vagy épp a biztonsági ráccsal leválasztott részről tűnik el a bicikli. Ezeknek a bűncselekményeknek a megakadályozására több társasház is hozott már intézkedéseket. A legtöbben a lakók tájékoztatását emelték be a megelőzési programban, mások biztonsági megfigyelőrendszerrel védik az adott területet.

Végül, de nem utolsó sorban a társasházban élők joggal háborodnak fel, ha a háznak súlyos összegeket kell fizetniük csak azért, mert ismeretlenek a szemetesük mellé pakolják le illegálisan a szemeteket. A felelőtlen és kellemetlenséget okozó lakókat ugyanakkor be lehet ma már azonosítani és így könnyen felelősségre is lehet vonni őket.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo