Erre mi lesz a Rogán Antalék válasza? Konzultáció indult a nyugdíjasok helyzetéről

És ön mit gondol? címmel saját konzultációs kérdőívet készített az idősek társadalmi helyzetének pontos feltárására a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A kérdéssorral a NYUSZET célja a nyugdíjasok helyzetének pontos, naprakész feltárása mellett a problémák megoldásának elősegítése is. A kérdésekre a fiatalabb korosztálytól is várják a válaszokat.

A kormány a konzultációs levelében úgy teszi fel a kérdéseket, hogy azokra csak „igen” lehet a válasz. Ez sokaknak ellenszenves, mint ahogy az egyes kérdések mögött rejlő Európai Unióval szembeni hangulatkeltő szándék is – írja közleményében a nyugdíjas szervezet. Így nem meglepő – vélik a NYUSZET-nél –, hogy a kormányzati konzultációs levél fogadtatása ellentmondásos.

Mint közölték: a nyugdíjasok érdekképviseletei sokszor felajánlották a kormánynak, hogy egyeztetnek az időseket érintő társadalmi kérdésekről, ám ezekre nem került sor. Erről továbbra sem mondanak le, kezdeményezni fogják a konstruktív párbeszéd fórumainak működtetését. A NYUSZET úgy gondolja, hogy eredményesebb érdekképviseleti munkájához fontos kikérni a társadalom véleményét. Saját kérdőívükkel elsősorban a nyugdíjasok helyzete javításának lehetőségei közötti választásra adnak lehetőséget, de más társadalmi problémákat is érintenek. Kitöltése nem kötött korhatárhoz.

A válaszokat január 31-ig a megadott felületen a „küldés” feliratra kattintva lehet eljuttatni a szervezethez. A feldolgozás utáni eredményt a médiában és az internetes felületeken hozzák majd nyilván nyilvánosságra, és jobbító szándékkal megküldik a Miniszterelnöki Kabinetirodának, valamint a pártoknak és a fontosabb tömegszervezeteknek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo