Egyetlen tank vonult fel a Győzelem napján Moszkvában

Az Oryx haditechnikai szakportál számításai szerint az oroszok eddig több mint 1780 tankot veszítettek Ukrajnában, míg az ukránok ennek negyedét.

Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson is jól látszott, hogy az egykor verhetetlennek hitt orosz páncélos egységek súlyos veszteségeket szenvedhettek el Ukrajnában. Mindössze egyetlen tank vonult fel a Vörös téri hagyományos ünnepségen. Korábban már az is intő jel volt, hogy olyan tankok, T-55-ösök is megjelentek az ukrajnai frontokon, amelyeket a Vörös Hadsereg 1948-ban állított hadrendbe és több évtizede elavultnak számítanak. Az új nyugati tankok több mint 20 kilométerről képesek kilőni. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo