Ebből botrány lesz, az EU a kisállatpiacok betiltását szeretné

Az Európai Unió (EU) szeretné elérni, hogy világjárványról szóló globális megállapodás szülessék, s ebben tiltsák be a kisállatpiacokat, és jutalmazzák vírusok felderítését - jelentette az Euractiv brüsszeli hírportál.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 194 tagja tavaly decemberben egyezségre jutott arról, hogy a világszervezet alapokmányával összhangban meg kell kezdeni olyan egyezmény, megállapodás vagy más nemzetközi okmány megszövegezésének, illetve megtárgyalásának folyamatát, amelynek célja a világjárványok hatékonyabb megelőzése, illetve a jobb felkészültség és reagálás  a további esetleges világjárványokra.

Nagyon népszerűek a kisállatpiacok a világon mindenütt. Fotó: programturizmus.hu

Ennek keretében az EU olyan globális megállapodást szorgalmaz, amelynek célja az új világjárványok megelőzése, és amely magában foglalná a vadon élő kisállatok piacának betiltását, valamint az új vírusok vagy vírusváltozatok bejelentését ösztönző intézkedéseket.

A nemzetközi tárgyalófelek szerdán találkoznak először, hogy előkészítsék a tárgyalásokat a lehetséges szerződésről - írja az Euractiv az egyik uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki azonban - mivel nem jogosult a médiának nyilatkozni - nem kívánta megnevezni magát. Mint közölte: a cél az, hogy augusztusig megszülessék az előzetes megállapodás.

Brüsszel eddig nehezen tudta megszerezni az Egyesült Államok és néhány más ország teljes körű támogatását az új szerződéshez. Néhány nagy tagállam ugyanis azt szeretné, hogy a megállapodás ne legyen kötelező erejű.

A legszélesebb körben elfogadott elmélet szerint az új típusú koronavírus világjárványa a SARS-CoV-2 vírus állatról (tobzoskáról) emberre történt átvitelével kezdődött egy kínai kisállatpiacon.

Az EU által a készülő megállapodásban azt kívánják rögzíteni, hogy a kisállatpiacokat fokozatosan zárják be. Az esetleges fertőzések gyors felderítése és az eltussolás elkerülése érdekében pedig kulcsfontosságúnak tartják az új vírusok bejelentését ösztönző intézkedéseket is.

Az uniós tisztségviselő szerint az ösztönzők közé tartozhatna a garantált hozzájutás az új vírusok ellen kifejlesztett gyógyszerekhez és vakcinákhoz, amelyeket a szegényebb nemzetek a mostani világjárvány idején nehezen tudtak gyorsan beszerezni, mivel a gazdagabb államok siettek maguknak biztosítani a készleteket.

Azok az államok, amelyek új vírust észlelnek és jelentenek, azonnali támogatást is kaphatnának, amely magában foglalná orvosi felszerelések szállítását a globális készletekből.

A globális megállapodásról tartott szerdai megbeszéléseken a világ főbb régióit képviselő hat ország - Japán, Hollandia, Brazília, Dél-Afrika, Egyiptom és Thaiföld - küldöttei vesznek részt, közölték uniós tisztviselők.

Brazília, amely az észak- és dél-amerikai országokat képviseli, nem kötelező érvényű szerződést támogat.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo