Az ukrajnai háború megállította Európa népességcsökkenését

A koronavírus-járvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben bekövetkezett csökkenés után az Európai Unió népessége tavaly már a második egymást követő évben nőtt, ami a bevándorlásnak, valamint az Ukrajnából elmenekültek jelentős számának tudható be - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat jelentéséből.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A közlemény szerint az Európai Unió lakosságának száma a 2023. január 1-jei 447,6 millióról 2024. január 1-re 449,2 millióra emelkedett.

A népességszám negatív természetes változását, amely szerint az elmúlt kétéves viszonylatban több volt a halálozás, mint születés, meghaladta a népességszám növekedését eredményező bevándorlás. A megfigyelt népességnövekedés főként a koronavírus-járvány után megnövekedett migrációs beáramlásnak, valamint a 2022 februárja óta tartó ukrajnai háború elől az EU-ba menekültek jelentős számának tudható be - írták.

A bevándorlás eredménye a népességnövekedés
A bevándorlás eredménye a népességnövekedés
Fotó: flickr

Megjegyezték: az EU lakossága az 1960-as 354,5 millióról 2024. január 1-re 449,2 millióra nőtt, ami 94,7 millió fős növekedést jelent, a népességnövekedés üteme az elmúlt évtizedekben azonban fokozatosan lelassult. Az EU lakossága a 2015-2024 közötti időszakban átlagosan évente 0,6 millió fővel nőtt, míg az 1960-as években az átlagos növekedés évente 2,9 millió fő volt. 2020-ban rövid időre mintegy félmillió fővel, 2021-ben pedig csaknem 0,3 millió fővel csökkent az EU népessége a koronavírus okozta világjárvány miatt - emlékeztettek.

Noha az EU teljes népessége 2024-re nőtt, nem minden EU tagország regisztrált népessége emelkedett. Az uniós országok közül hétben regisztráltak népességcsökkenést 2023. január 1. és 2024. január 1. között: a legnagyobb csökkenést Lengyelországban (132 800 fő), Görögországban (16 800) és Magyarországon (15 100) regisztrálták. A jelentés szerint Magyarország teljes népessége január elsején 9 584 627 volt.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo