Aki este 7-ig beáll a sorba, szavazhat

A jogszabály szerint a szavazatszámláló bizottság elnöke a szavazóhelyiséget 19 órakor zárja be, de azok a választópolgárok, akik ekkor a szavazóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodnak, még szavazhatnak. Délután háromig 3,7 millió polgár él választójogával.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Választási szakértők szerint aki a sorban áll, azt úgy kell tekinteni, mintha legalább a szavazóhelyiség előterében tartózkodna. Az országgyűlési képviselők választásának első fordulójában az igazolással szavazók fogadására kijelölt szavazókörökben az ország több pontján is csak hosszas várakozás, sorban állás után tudták leadni szavazatukat a választók.

A jogszabály szerint úgy kell kialakítaniuk a helyi jegyzőknek a szavazóköröket, hogy egybe 600-1.200 választópolgár jusson. Ugyanakkor minden településen (és fővárosi kerületben) ki kellett jelölni egy olyan szavazókört, ahol az igazolással szavazók is voksolhatnak. Vannak olyan települések ahová ezernél is többen kértek - Pécsre például 1.634-en - kértek igazolást.

Közel a négymillióhoz

A választásra jogosultak 46,78 százaléka, 3.745.428 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 15 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 49,24 százalék, ami 466.319 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Baranya megyében volt, 43,54 százalék, ebben a megyében 138.949-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 50,72 százaléka, 684.248 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.

Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 37,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 48,89 százaléka voksolt 15 óráig.

 

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo