A román elnök kétszer öt év után is maradt volna székében, de kipenderítették

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az egykori fizikatanár, majd szebeni polgármester 2014. december 21. óta vezeti Romániát – írja a Magyar Hang. A román alkotmány ugyanakkor összesen két ötéves ciklust engedélyez egy személynek az ország élén, így tavaly december huszadikán lejárt Klaus Johannis mandátuma, ám időközben történt egy olyan esemény, amely azóta furcsa negatív spirálban tartja a román belpolitikát.

Teher lett a politikának az államfő
Teher lett a politikának az államfő
Fotó: MTI
Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte, hogy a mostani ellene irányuló felfüggesztési eljárás, illetve annak megszavazása esetén az elnök leváltásáról szervezendő népszavazás példátlan válságba sodorná az amúgy is elnökválasztásra készülő Romániát, az ország elveszítené szövetségesei bizalmát.

Iohannis közölte: lemondása szerdán lép hatályba.

Az elnök nem sokkal azt követően jelentette be távozását, hogy a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről. Az alkotmány szerint a felfüggesztési eljárást a törvényhozók legkevesebb egyharmadának (155 képviselőnek és szenátornak) a kezdeményezésére indítja el a parlament. Amennyiben az erről rendezendő parlamenti szavazáson a törvényhozók több mint fele támogatja a kezdeményezést, az elnököt felfüggesztik hivatalából, és 30 napon belül népszavazást írnak ki leváltásáról.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo