A kirándulás és a wellness megy a hosszú hétvégéken

A négy napos hétvégék és az őszi szünet utazásra csábít rengeteg embert. Évek óta a legnépszerűbb úti cél belföldön Lillafüred. Legtöbben kettesben és három napra utaznak el, ha belföldi utazás mellett döntenek. 

Harmadik éve Lillafüred a kedvenc belföldi úti cél, idén Miskolctapolca és Hajdúszoboszló is dobogós helyen végzett a Bónusz Brigád adatai szerint. Tavaly ősszel még a Mátra és Dunaszentmiklós, míg 2016-ban Siófok és Debrecen volt az ezüst-, illetve a bronzérmes célpont. Úgy tűnik ősszel wellnessre és kirándulásra vágynak a legtöbben, ezért töretlen azoknak a helyeknek a népszerűsége, mely ötvözni képes ezt a két kikapcsolódási módot.

Közeli, jellemzően könnyen, akár autóval is megközelíthető külföldi úti célok is népszerűek voltak 2018 őszén. Ebben az időszakban a pihenés külföldi helyszínéül a legtöbben Velencét választották, tavaly hasonló időszakban még Prága, 2016-ban pedig szintén Olaszország, de másik gyönyörű városa, Firenze volt a favorit.

Hány napra és hányan?

A hosszú hétvégékhez igazodva, belföldre legtöbben 3 napra utaztak, a vásárlások több, mint 90 százalékát ezek az utak teszik ki. Hasonlóan ehhez az arányhoz, kiugró többségben voltak azok, akik kettesben utaztak el ebben az időszakban.

Hatnapos hétvégét hoz a Jézuska 2019-ben
Jövőre 3 munkanap áthelyezéssel kell tervezni, a frissen megjelent PM rendelet alapján. Az év elejei hosszú hétvégevel és az extra hosszú karácsonyi pihenővel együtt így összesen hét hosszú hétvégével kell számolni 2019-ben.

Külföld esetében 2016-ban még az 1 napos utak voltak a legkelendőbbek: ekkor még az összes foglalás felét az 1 napos kiruccanások tették ki. Már 2017-ben elkezdődött az eltolódás a hosszabb utazások felé. Mára, hasonlóan a belföldi utazásokhoz, a külföldi desztinációk esetében is a 3 napos utak lettek a legnépszerűbbek, bár az 1 illetve a 2 napos szállásfoglalások aránya csekély mértékben marad el a 3 naposokétól.

A pár napos utazások ára

Adatok szerint egyre jobb minőségű utakat, szállásokat tudnak megfizetni a magyarok. A választék árban is egyre szélesebb, mindenki megtalálja a hozzá közel álló szállás- és utazástípust. A külföldi utazások esetében is hasonló mértékű volt a vásárolt utak átlagárának változása: 2016-ban átlagosan 18.000 forintba kerülő utakat választottak, idén átlagosan 23.000 forintot költöttek az emberek egy külföldi pihenésre.

Úgy tűnik tehát, hogy a magyarok számára fontossá vált az őszi kikapcsolódás: összehasonlítva korábbi hasonló időszakokkal egyre többen és egyre hosszabb utazásokat választanak ebben az szezonban.

Nem csak az őszi utazás népszerűsége nő: sokan hagyják maguk mögött az adventi vagy épp a karácsonyi őrületet, másokat havas kirándulások és sípályák vonzanak a téli időszakban. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo