Ez jöhet a nagy zuhanás után

A tavalyi 3,7 százalék után az idén további 1,3 százalékkal csökken a személyi számítógépek világpiaci értékesítése az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint, amelyet az MTI ismertetett.

Tavaly a negyedik negyedévben a kiábrándító karácsonyi eladások, a Windows 8 új Microsoft operációs rendszertől várt "értékesítési húzóerő" elmaradása, a világgazdasági helyzet bizonytalanságai miatt elmaradó vállalati eszközbeszerzések miatt éves összevetésben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben, globális szinten 8,8 százalékkal csökkentek a személyi számítógép eladások. (A 2012-es évről szóló beszámoló innen érhető el.)

Mindenütt zsugorodott a piac

A 2012-es volt az első olyan év, amikor a feltörekvő piacokon is csökkentek a személyi számítógép eladások. Az idén ugyan ismét megindul a növekedés, de nem éri el az egy százalékot sem és 2017-ig is csak egyszámjegyű százalékos növekedésre lehet számítani.

A fejlett térségek számára pedig az idei lesz sorban a harmadik év, amikor a személyi számítógép eladások csökkenésére kell számítani. Az IDC azonban 2014-re és 2015-re mérsékelt növekedést vár a fejlődő térségekben, majd az elkövetkező években újabb visszaesést. 

Nem konkurens a táblagép, de...
"A személyi számítógépek piacán hiányoznak azok a fejlett modellek, amelyek meg tudnák adni az erősen kompetitív környezetben a forgalom növekedésének megindulásához szükséges lökést" - mutatott rá Loren Loverde, az IDC Worldwide PC Trackers programvezető alelnöke. "A feltörekvő térségekben jelentősen lelassult a növekedés, de emellett a személyi számítógépek iránti keresletet a mobilitási és kényelmi igényeknek jobban megfelelő modellek iránti vásárlói preferencia is gyengíti. A táblagépeket továbbra sem tekintjük a személyi számítógépek közvetlen funkcionális konkurensének, mobilitásuk és fogyasztói vonzerejük azonban mindenképpen elcsábítja a fizetőképes keresletet a személyi számítógépektől" - tette hozzá.
Csalódást okozott a Windows 8

A személyi számítógép iparnak a Windows 8 operációs rendszerhez és az új, vékony kivitelű ultrabook kategória elterjedéséhez fűzött reményei nem valósultak meg. A Windows 8 terjedését elsősorban az érintőképernyős technológia előnyeinek kiaknázására alkalmas készülékek hiánya hátráltatta.

Globálisan a személyi számítógép eladások a 2012-es 350 millióról az idén 345,8 millióra esnek vissza, 2017-re azonban 382,0 millióra emelkednek. Ezen belül az asztali személyi számítógépek értékesítése a 2012-es 148,4 millióról az idén 142,1 millióra, 2017-ben pedig 141,0 millióra csökken. A hordozható eszközök eladása a tavalyi 202,0 millióról az idén 203,8 millióra, 2017-re pedig 241,0 millióra emelkedik.

Várható eladási adatok 2013-ban

A feltörekvő piacokon a személyi számítógép eladások a tavalyi 205,9 millióról az idén 207,1 millióra, 2017-re pedig 240,2 millióra emelkednek. Ezen belül az asztali gépek forgalma a tavaly 95,0 millióról az idén 91,6 millióra csökken, de 2017-re 92,2 millióra emelkedik vissza. A hordozható gépek eladása a tavalyi 110,9 millióról az idén 115,5 millióra, 2017-re pedig 148,0 millióra emelkedik.

A fejlett térségekben a személyi számítógép eladások az idén 138,7 millióra csökkennek a tavalyi 144,5 millióról, de 141,8 millióra emelkednek 2017-re. Asztali gépekből a tavalyi 53,4 millió után az idén 50,4 milliót, 2017-ben pedig 48,8 milliót adnak el. A hordozható kivitelű gépek eladása a tavalyi 91,1 millióról az idén 88,3 millióra csökken, majd 2017-re 93,0 millióra emelkedik - jelzi előre az IDC.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo