Karácsonykor is szemmel tartják a piacokat

Mintegy 3700 ellenőrzést végzett és 4,3 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a téli élelmiszer-ellenőrzés első szakaszában. A vizsgálatok december végéig folytatódnakBudapesten. A kiterjedt vizsgálatok célja, hogy az ünnepek előtti, megnövekedett forgalom mellett is minőségi és az élelmiszer-biztonságnak megfelelő áruk kerüljenek a fogyasztók kosarába.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kardeván Endre szaktárca államtitkára elmondta: a szakemberek az összes ellenőrzés 4,5 százalékánál találtak higiéniai hiányosságokat, az esetek 3,5 százalékánál a termékek minőségével és összetételével kapcsolatos szabálytalanságot észleltek, 2,4 százalékuknál pedig a nyomon követhetőséggel kapcsolatos hiányosságok merültek fel. A vizsgálatok során kiemelten ellenőrzik többek között a hús- és húskészítmények, valamint az édesipari termékek előállítását és forgalmazását, illetve a szezonális zöldség-gyümölcs forgalmazást – hangsúlyozta Kardeván Endre, aki hozzáfűzte: kiemelt ellenőrzésre számíthatnak a karácsonyi megnövekedett forgalommal érintett üzletközpontokban, bevásárló centrumokban, ünnepi vásárokon, határátkelő-helyeken működő vendéglátók épp úgy, mint a gyógyszeres takarmányok előállítói, forgalmazói és az élőállatot szállítók. A vendéglátóhelyeken leginkább a termékek minőségével, és a higiéniai feltételekkel kapcsolatban merültek fel hiányosságok, de bírságot csak egy alkalommal szabtak ki, és az ellenőrzött egységek 85 százaléka megfelelően, biztonságosan üzemel.

A bevásárlóközpontokban és a piacokon is vizslatnak az ellenőrök - Kép: SXC

Az eddigi vizsgálatok közül a legtöbbet, 2287-et élelmiszer-forgalmazóknál végezték, de 820 állatszállítmányt és csaknem 500 élelmiszer-előállító helyet is ellenőriztek - mondta el az államtitkár. Az ellenőrzések alkalmával összesen 19 280 hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak meg, amelyek 2 százalékát, több mint 313 tonnát kellett kivonni a forgalomból. A kivont termékek többsége zöldség vagy gyümölcs.

A hatóság a szabálytalanságok miatt 72 alkalommal figyelmeztetést, 75 esetben mintegy 4,3 millió forintos bírság kiszabását rendelte el. 73 esetben még folyamatban van a bírságok kiszabása, ezen tételek után várhatóan további 59-60 millió forint bírságra lehet számítani.

Pleva György, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: a karácsonyi felkészülés jegyében a hatóság ősszel alakult ellenőrzési csoportja is kiemelt figyelmet fordít az ünnepekhez kötődő termékekre. Két budapesti piacon két halárusító üzletben összesen 689 kilogramm ismeretlen eredetű, jelöletlen, nem engedélyezett módon árusított halat, halbelsőséget találtak az ellenőrök. Itt az említett termékek forgalmazását megtiltották és elrendelték megsemmisítésüket. A tétel összértéke meghaladta a 1,5 millió forintot, a bírság megállapítása folyamatban van.

Pleva György szólt arról is, hogy november  végén Újfehértón a hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveivel közösen kiemelt ellenőrzést végzett,  elsősorban az ott talált nagy mennyiségű burgonya tételeket vizsgálták. A hat telephelyen tartott ellenőrzésen összesen 552 tonna árut vizsgáltak meg. A hatóságok 296 tonna burgonya megsemmisítését rendelték el, ugyanis a tételek származása, nyomon követhetősége nem volt tisztázott. A kiszabott bírság összesen több mint 34 millió forint - mondta Pleva György. Emellett további 116 tonna burgonyát zároltak hiányos jelölés miatt, a forgalmazóra több mint 6 millió forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak majd ki.

Élelmiszerbiztonság: 66 millió forintos bírság a nyáron
A 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre június 25. és augusztus 31. között került sor az egész ország területén, melynek elsődleges célja volt a nyári melegben, a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszerbiztonságot. Az élelmiszerbiztonság szavatolása érdekében a Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, valamint Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságainak szakemberei – az éves ellenőrzési tervben meghatározottakon túl – fokozottan vizsgálták a szezonális élelmiszereket, illetve az időszakosan működő élelmiszer-forgalmazó helyeket, melyek országos és nemzetközi rendezvényeken, valamint strandokon, üdülő helyeken működnek. A hatósági élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések országos összesített eredményei alapján a közel 11 ezer ellenőrzés során 540 esetben volt szükség bírság kiszabására több, mint 66 millió forint értékben. A kiszabott bírságok mellett azonban az is megállapítható, hogy egyre felkészültebbek az élelmiszer-ellátási lánc szereplői.

Véleményvezér

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo