Az társaság 2005-ben a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint 11,6 milliárd forintos éves konszolidált nettó árbevétel és 1,58 milliárd forint konszolidált EBITDA mellett, 868 millió forint adózott eredményt ért el. Az Állami Nyomda magyar számviteli törvény szerint készített éves beszámolóját 9,7 milliárd forintos nettó árbevétellel és 948 millió forint adózott eredménnyel fogadták el a részvényesek. A közgyűlés jóváhagyta az "A" sorozatú részvények 510 forintos osztalékát. A tervezett munkavállalói és vezetői opciós részvényvásárlási program fedezetének biztosítására, illetve a részvényárfolyam karbantartására a társaság jegyzett tőkéjének 8%-ig saját részvényt vásárol a cég igazgatósága, továbbá sor kerül dolgozói részvények visszavásárlására is, a jegyzett tőke legfeljebb 2%-ának erejéig. A közgyűlésen döntött arról, hogy az igazgatóság tagja lesz Heim Péter, az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
Szép osztalék az Állami Nyomdánál
Részvényenként 510 forint osztalék kifizetéséről határozott az Állami Nyomda közgyűlése, s közölték, 868 millió forint adózott eredményt ért el a társaság.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.