Sokat kockáztatna? Itt a lehetőség!

A Bridge Wealth Management Zrt. március 17-én indította el első befektetési alapja, a Meggyőzően Kockázatos Alap jegyzését. A jegyzési időszak május 9-ig tart, legkevesebb 100 ezer forinttal lehet majd a nyílt végű alap jegyeiből venni.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A vállalat befektetési filozófiája a deklaráltan magas kockázat felvállalását jelenti, mely hosszú távon és jól kezelve nagy valószínűséggel magasabb hozam elérésében is megmutatkozik. A befektetési stratégia a technikai és kvantitatív elemzésen alapul. Elsősorban rövid- és középtávú pozíciók felvétele történik meg, főként a piac pszichológia jelzései alapján. A döntéshozatali mechanizmus egy folyamatosan fejlesztett szoftveres megoldáson nyugszik - mutatott rá Faluvégi Balázs, a vagyonkezelő társaság befektetési vezetője.

A befektetési szakember szerint hosszabb távon a magyar megtakarítási szerkezet pozitív változás előtt áll. A vagyonkezelési piac várhatóan átrendeződik, a jelentősebb vagyonnal bíró, már némi befektetési tapasztalattal rendelkező befektetők új, magas hozamú lehetőségeket fognak keresni - mondta Faluvégi Balázs.

A befektetési vezető kiemelte: az alap befektetéseit magas likviditású, nagy forgalmú részvény- és származékos piacokon valósítja meg, hogy a piaci trendek esetleges megfordulásakor lehetőség legyen a "gyors kiszállásra, beszállásra".

Kérdésre elmondta: a nyílt végű alap jegyeiből olyan befektetőknek érdemes venniük, akik középtávon, 2-3 évig is tudják "nélkülözni" a befektetett megtakarításukat, mert a hozam-maximalizálást legkevesebb ilyen időintervallumban lehet elérni.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo