Feljelentik az alapkezelőket a károsultak

Jelen állás szerint öt-hét alapkezelő ellen indítanának pert a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségének szervezésében az ügyfelek a hazai ingatlanalapok novemberi felfüggesztését követően elszenvedett károk miatt - olvasható a csütörtöki Világgazdaságban.

A még bejegyzés alatt álló egyesület képviselője, Hajdú Miklós a lapnak elmondta: a perek leghamarabb kora ősszel kerülhetnek tárgyalási szakaszba. A szervezet honlapján eddig 1100 befektető regisztrált, közülük április elejéig nagyjából kétszázan fogalmaztak meg összegszerű kárigényt, amelyek együttesen 150-200 millió forintra rúgnak. A majdani pertársaságokat képviselő ügyvédi irodát nyilvános pályázat során már ki is választotta az egyesület - jelezte Hajdú Miklós.

Az alapkezelők ellen beadandó kereset előtt magánszemélyek - köztük Hajdú Miklós - közigazgatási pert is indítottak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen annak november 7-i határozata miatt. A kezdeményezők szerint az ingatlanalapok felfüggesztéséről szóló döntés több ponton is jogszabályt sértett, és azt szeretnék elérni, hogy a bíróság azt hatályon kívül helyezze - olvasható a cikkben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo