Szélturbinákat fejleszt egy magyar startup, ráadásul kkv-knak

Pár éven belül a kisvállalkozásoknak is elérhetővé tenné a saját szélturbinák üzemeltetését, és ezzel energiaköltségeik csökkentését az önállóan működtethető szélturbinák fejlesztésével foglalkozó, magyar mérnökökből álló startup. A Budapesti Műszaki Egyetem által is támogatott projektet a fenntarthatóságot célzó, energiahatékonyságot elősegítő projekteket felkaroló EIT InnoEnergy magyarországi központjának most zárult Primer programjában mutatkozott be.

A szélenergia hasznosítása a magas befektetési igények, a szigorú jogszabályozási keretek és egyéb műszaki okok (mint a hálózatba kapcsolás nehézségei) miatt egyelőre még elég limitált szerepet tud játszani az energiahatékonyságuk növelésével foglalkozó kis-és középvállalkozásoknál. Ezen a helyzeten szeretne átfogóan, a műszaki határokat kitágítva, és a hozzáférési lehetőségeket bővítve, az új magyar hazai vállalkozás.

„Magyarországon kedvezőek a szélviszonyok az alacsonyabb széltartományokban is, ezért reális kiegészítői lehetnének az önállóan telepített szélturbinák a napkollektorok mellett, amelyekkel a kis-és középvállalkozások alacsonyan tartható költségszinten, nagy hatékonysággal, hosszútávra megoldhatnánk a biztonságos energiaellátásukat.  A prototípus már elkészült. Most azon dolgozunk, hogy a szerkezet teljesítményének fokozása mellett a műszaki paramétereket véglegesítsük a könnyű telepítés, felhasználás és működtetés érdekében” – hangsúlyozta Dobai Lajos, a modul rendszerű szélerőműveket fejlesztő startup mérnöke

A moduláris szélturbina fejlesztése mellett a fenntarthatóságot célzó, energiahatékonyságot elősegítő projekteket felkaroló EIT InnoEnergy magyarországi központjának legutóbbi Primer programjában bemutatkozott még a mezőgazdasági és élelmiszeripari (állati csont) melléktermékek újrahasznosítására, és ezzel együtt a zéró kibocsátásra fókuszáló Terra Humana. A vállalkozás új zöld ipari technológia alkalmazásával a melléktermékekből előállított magas foszfor tartalmú csontszén szilárd fermentációjával foglalkozik. Hasonlóképp sikerrel fejezte be a képzést az Itt a Szezon, amely a természetes élelmiszerek hozzáférhetőségének online platformos növelését segíti elő.

A folyamatosan növekvő egészséges, friss agrártermékekkel foglalkozó cég vezetői már a további piacbővítésen dolgoznak. A Primer alkalmat adott a Sincroll Drive Technologies Kft. csapata számára is, hogy a sokszorosan kitüntetett görgős hajtástechnikájuk üzleti lehetőségeit is jobban górcső alá vegyék. A golyók közbeiktatásával a fogaskerekes hajtóműveknek hatékonyabb működést biztosító megoldásuk iránt már most a világ több pontjáról érdeklődnek Németországtól Japánig. Szintén az InnoEnergy most záruló képzésén mutatkozott be a méréstechnikát egyszerűsítő, olcsóbbá tevő chipmegoldást fejlesztő szakértői csapat is, az MCTDC.

Az EIT InnoEnergy magyar központja a jövőben is nyomon kíséri ezeknek a vállalkozásoknak az útját, és arra törekszik, hogy azok az InnoEnergy programjain keresztül is befektetési, bemutatkozási lehetőségekhez jussanak a nemzetközi piacon. Köztük a több tízezer euró díjazású PowerUp! verseny révén, amelyre idén március 10-ig jelentkezhetnek akár már ötletszintű megoldásaikkal azok a cégek, vagy magánszemélyek, akik az energia, energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság, az okostechnológiák és az okosvárosok területét célozzák meg fejlesztési elképzeléseikkel.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo