Kötelező uniós szabályok alternatív üzemanyagok forgalmazására

Figyelemreméltó intézkedési csomagot fogalmazott meg az Európai Bizottság annak érdekében, hogy Európa-szerte előmozdítsa az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítését. A testület ajánlásai kiterjednek a sűrített-, illetve a cseppfolyósított földgázzal hajtott nehézgépjárművekre és hajókra is.

„Az eddigi kezdeményezések többnyire az üzemanyagokra és járművekre irányultak, az üzemanyag-forgalmazásra való tekintet nélkül. Ezért üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság olyan rendelkezéseket dolgozott ki, melynek köszönhetően javulhat a környezetbarát üzemanyagok infrastruktúrája” - jelentette ki Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.

Közös, európai szabványok

Az alternatív üzemanyagok széles körű elterjedését eddig három fő tényező hátráltatta: a járművek magas vételára, az alacsony elfogadottság, továbbá az újratöltő állomások hiánya. A szükséges számú CNG és LNG kutak nélkül azonban a környezetbarát meghajtással közlekedő járművek nehezen tudják felvenni a versenyt a hagyományos tüzelőanyaggal hajtott példányokkal szemben. Az Európai Bizottság éppen ezért a tagállamok számára kötelező érvényű rendelkezéseket fogalmazott meg a környezetbarát üzemanyagok elterjedésének elősegítésére.

Az Európai Unió legfőbb döntéshozó és végrehajtó szervének iránymutatása szerint, 2015 decemberéig közös szabványokat kell kialakítani a gépkocsikat, tehergépjárműveket és vízi járműveket szolgáló LNG és CNG újratöltő állomásokra vonatkozóan. „Az innovatív és alternatív üzemanyagok fejlesztése egy nyilvánvaló útja az európai gazdaság hatékonyabbá tételének, egyúttal a kőolajtól való túlzott függőség csökkentésének, és egy olyan közlekedési ipar kifejlesztésének, amely kész megfelelő választ adni a 21. századi kihívásokra. ” – jegyezte meg Domanovszky Henrik.

Vízi közlekedés

„Az Európai Bizottság olyan intézkedési tervet fogalmazott meg, mely elősegítené a cseppfolyósított földgáz (LNG) hajózásban történő elterjedését. Az LNG-t jelenleg vízi szállítmányozásban szinte csak a Skandináv országokban használják, igaz, jelenleg már több tagállam fontolgatja a környezetbarát üzemanyaggal közlekedő hajók üzembe állítását.” – hívta fel a figyelmet a szakember.A stratégia célja, hogy kiépüljön a szükséges infrastruktúra.

Az Európai Bizottság ajánlása szerint 139 tengeri és belföldi LNG újratöltő állomást kell telepíteni kikötőkben 2020-ig, vagy legkésőbb 2025-ig. A testület iránymutatása nem nagy kapacitású gáz-terminálokra vonatkozik, hanem fix, vagy mobil újratöltő állomásokra.

Közúti közlekedés

Több a gázos kocsi Európában
Az NGVA Europe januárban publikált adatai szerint 3 százalékkal bővült a földgázzal hajtott járművek piaca. A 2011. június és 2012. június között eltelt időszak alatt összesen 985 ezerrel nőtt a CNG-üzemű járművek száma Európában.
Az intézkedéscsomag kitér a cseppfolyósított földgáz tehergépjárművekhez használható töltőpontok kiépítésére is. A testület szorgalmazza, hogy újratöltő állomások épüljenek ki 400 kilométerenként a Transzeurópai Közlekedési Hálózat útjai mentén. Becslések szerint mintegy 181 LNG újratöltő állomás létesülne, mely jelentős piaci fejlődést idézne elő a cseppfolyósított földgázzal hajtott nehézgépjárművek terén.

Az Európai Bizottság ugyancsak ambiciózus célokat fogalmaz meg a sűrített földgázzal kapcsolatban. A CNG-t jelenleg 1 millió jármű hajtásához használják Európában, mely mindössze 0,5% százalékot tesz ki a teljes állományból. A Bizottság ajánlásának értelmében 2020. december 31-re elegendő számú, nyilvánosan elérhető töltőállomás létesülhet Európában, melyek maximum 150 kilométer távolságra lenne egymástól. „A tagállamok a kormányzati kiadások szükségképpeni bevonása nélkül is képesek lesznek e változtatások végrehajtására, akár a magánszektor beruházásait és magatartását ösztönző rendelkezések útján. Az EU támogatások túlnyomó része már rendelkezésre áll a TEN-T alapokból, továbbá a kohéziós és a strukturális alapokból” – hívta fel a figyelmet az MGKKE elnöke.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo