Klímaharc: két részletben is elintézhetjük

Balázs Péter szerint nem baj, ha a világ nem egy, hanem két lépésben oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, hiszen ez nem csak globálisan, hanem magán az Európai Unión belül is kétlépcsős a folyamat. A magyar külügyminiszter ezt annak kapcsán mondta hétfőn Brüsszelben újságíróknak, hogy az EU-országok külügyminiszteri tanácskozásán szó volt a decemberi koppenhágai klíma-világkonferenciára való felkészülésről is.

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Szervezet (APEC) Szingapúrban tartott, vasárnap befejeződött csúcstalálkozóján a klímavédelem ügyében a konkrét vállalások helyett konszenzus alakult ki arról, hogy két ütemben történjék a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodás kidolgozása: a decemberi koppenhágai klímacsúcson szülessen egy politikai döntés, a végleges, jogilag kötelező egyezményt pedig a későbbieken hozzák tető alá.

Balázs Péter jelezte: az uniós külügyminiszterek egyetértenek abban, hogy az uniónak "egységes és erős álláspontot" kell képviselnie Koppenhágában. Az EU-külügyminiszterek hétfői ülésén Balázs Péter tájékoztatása szerint vitát folytattak a 2020-ig szóló versenyképességi stratégiáról és a fenntartható fejlődés stratégiájáról is. Ezek a kérdések - a világgazdasági helyzet áttekintésével együtt - újra előjönnek majd a decemberi EU-csúcstalálkozón. A magyar külügyek irányítója kiemelte, hogy a versenyképességi stratégia alakításába a nemzeti parlamenteket is be kell vonni, mert szükséges, hogy legyen a stratégiának társadalmi támogatottsága.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo